Közélet

Durva fegyverarzenált adhatott el a honvédség egy vadászboltnak

A hadsereg által 7,5 millió forintért leselejtezett eszközök közt repülőgépre szerelhető gépágyú, légvédelmi rakéta és páncéltörő is volt - állítja a PM.

Tordai Bence a honvédelmi tárca szerződéseire hivatkozva azt mondta, hogy 2013-ban és 2014-ben a kft. összesen 7,5 millió forintért vett 1357 repülőgépről indítható éles rakétát, 83 darab repülőgépre szerelhető gépágyút, 52 légvédelmi rakétát. Egy másik szerződés szerint a cég 501 helikopterről indítható páncéltörő, 57 légvédelmi, 214 levegő-levegő és 1203 darab egyéb rakétát vett, miközben megvásárolt öt darab mozgócél-felderítő lokátort is.

Szerinte a cég ezekkel az ügyletekkel vélhetően több száz millió forintos árbevételt produkált és a leselejtezett, de még működőképes fegyverrendszerek

egy no name vadászbolton keresztül áramlottak ki az országból, nem tudjuk, pontosan kihez.

A politikus azt mondta, ezek lejárt szavatosságú, de felújítás után működő, éles harci eszközök, amelyek bevethetőek,

mondjuk közép-afrikai diktátoroknak vagy közel keleti terrorszervezeteknek tökéletesen megfelelnek

Hozzátette: “lehet, hogy ilyen légvédelmi rakétákkal, vagy levegő-levegő rakétákkal támadják” a Szíriában lévő NATO-egységeket.

A párt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz, illetve kérdéseket intéz Simicskó István honvédelmi, Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszterhez – jelentette be.

Kérdésre válaszolva Tordai Bence azt mondta, nincs arról biztos adatuk, hogy ezeket a fegyvereket külföldre adták volna el. Úgy fogalmazott: ennek komoly esélye van, mert az ilyen eszközöket kizárólag hadseregekben lehet felhasználni és nem tartják életszerűnek, hogy ezek az eszközök Magyarországon maradtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik