Közélet

Matolcsy a Bálnára is rátenné a kezét

cet, bálna (cet, bálna)
cet, bálna (cet, bálna)

Matolcsy György kezdeményezésére megvásárolná a Bálnát a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az épületben látogatóközpontot és pénztörténeti múzeumot alakítanának ki – értesült a Népszabadság. A lap információi szerint a jegybank elnöke a vásárlási szándékkal már megkereste fővárosi önkormányzat gazdasági ügyekért felelős főpolgármester-helyettesét, és Tarlós István főpolgármesternek írt az ügyben levelet.

A nol.hu oldalán olvasható cikk szerint már meg is kezdődtek a tárgyalások a Duna partján álló központ eladásáról, de “a részletekről még keveset tudni”. Elképzelhető még az is, hogy a fővárosi önkormányzat pályázatot ír ki a két éve megnyitott Bálna eladásáról, hátha valaki többet ígér majd az MNB-nél. A Népszabadság városházi forrásai szerint “az üzlet létrejötte elsősorban az ajánlott vételár nagyságától függ”.

A lap úgy tudja, hogy a jegybank már most pontosan tudja, hogy mi kezdjen az épülettel. A nol.hu információi szerint a pénzintézet korábban bezárt látogatóközpontját, valamint egy pénztörténeti múzeumot alakítanának ki a Bálnában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik