Közélet

Jól megközelíthető szuperkórházat akar az emberminiszter

Balog Zoltán kitart a budai helyszín mellett, de inkább a hidak környékére tenné a nagy budapesti kórházat, hogy Pestről is könnyebben elérhető legyen.

A jövő év elején mindenképpen döntésnek kell születnie az új fővárosi kórház helyéről ahhoz, hogy még ebben a ciklusban elkezdődhessen az építkezés – mondta a InfoRádió Aréna műsorában az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán neuralgikus pontnak nevezte a helyszín kérdését, jelezve, a legtöbb érv Buda mellett szól, de azt is mérlegelni kell, hol van megfelelő méretű, jól megközelíthető terület. Megjegyezte, hogy egy megfelelő hídhoz közeli kórház a pesti oldal ellátásában is részt vehet.

Mint mondta, ettől a kérdéstől nem lehet elválasztani a János Kórház ügyét, ugyanakkor hozzátette, ott gondok vannak az intézmény megközelíthetőségével és az elavultnak számító pavilonrendszerű épületekkel.

Megemlítette, számításba kell venni a tervezés során az új kapacitásokat létrehozó Korányi-projektet és a Honvédkórház kimerítetlen lehetőségeit, illetve a Sportkórház félig kész, üres budai épületét is – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik