Közélet

Török erőfitogtatás, terrorveszély, háború és TEK

Így szakértettek a közmédiában.

Nógrádi György szerint békében egy orosz gépet lelőni ugyanúgy nem szokás, ahogy egy amerikait sem. A biztonságpolitikai szakértő az állami rádió reggeli műsorában úgy vélte, a jelenlegi török vezetés – miután abszolút többséget szerzett – új stratégiai célokat követ, mutatni akarja, hogy ereje teljében van, az abszolút hatalommal élni akar, befelé és kifelé egyaránt. Törökország úgy véli: fontosabb Európának, mint fordítva.

A NATO előtt Ankara azt tenné egyértelművé, hogy a térség meghatározó középhatalma. A törököknek hagyományosan rossz a viszonyuk valamennyi szomszédjukkal. Hónapok óta feszültségek vannak az orosz-török kapcsolatokban, még a határövezetben is voltak súrlódások, de ebből sem következik egy orosz gép lelövése. Az lehet, hogy jogilag a törököknek igazuk volt, de csak néhány másodpercet töltött légterükben a repülő – mondta.

Egy orosz gép lelövéséhez nagyon magas szintű parancs kellett, kérdés, ki adta ki?

Az elmúlt hetekben ráadásul nemcsak orosz bombázók sértették, sérthették meg a török légteret, azokat mégsem lőtték le. A törökök erőfitogtatása miatt nagy feszültség valószínű, de orosz katonai retorzió nem lesz. Moszkva már bejelentette: elege van abból, hogy a törökök a világpiaci ár töredékéért veszik az olajat az Iszlám Államtól. Az orosz turistákat már eltanácsolták Törökországtól, mert ott ugyanakkora a terrorveszély, mint Egyiptomban.

Amerika bólintott rá

A NATO óvatos, ugyanis ki kell állnia szövetségese (szövetségesünk – a szerk.) mellett, de mindkét felet felszólította, hogy próbáljon meg rugalmasságot tanúsítani – mondta Nógrádi. Szavait árnyalja, hogy közben az állami hírtévé reggeli műsorában a terrorszakértőnek nevezett Földi László azt mondta, a törökök nem saját elhatározásukból lőttek, Ankara Washington engedélye nélkül ezt biztosan nem tehette volna meg.

Szerinte az nem is lényeges, hol tartózkodott a gép, mert bárhol is szállt, a protokoll szerint le kellett volna vezetni a földre. Más ok nem volt a támadásra, mint példát statuálni Oroszországnak, ami hadászatilag ugyan védhető, de politikailag biztosan nem, mert most szembemenni Moszkvával semmiképpen nem szerencsés dolog, az orosz vadászgép lelövése megtorpedózhatja az Iszlám Állam elleni összefogást.

Szerinte az Egyesült Államoknak és Törökországnak nem érdeke, hogy Oroszország és Európa újra egymásra találjon, ahogy az sem, hogy az Iszlám Állam elleni nagykoalíciót Moszkva vezesse. Az orosz bombázók nemcsak az Iszlám Állam állásait támadták, de azokat a szír csoportokat is, amelyeket az amerikaiak és a törökök szeretnének Aszad utódaként látni, azaz Oroszország üzenetet kapott, mit tehet, és mit nem.

Terrorveszély van

Az Európa és az Iszlám Állam közti háború miatt Magyarországon is terrorveszély van, hiszen nincsenek határok. Ha valaki Franciaországban megpakol egy autót bombával, Budapestig utazhat, és azt csinál, amit akar. Ez nem azt jelenti, hogy fog is, de potenciálisan ki vagyunk téve egy ilyen támadásnak – tette hozzá Földi, aki szerint Európa nem hozta meg időben védelmi intézkedéseit, most hosszabb távon fel kell készülnie, hogy más világ jön.

Az életünk átalakul, hiszen háborúban állunk, amelyet merényletek, robbantások kísérhetnek, de már önmagában az is támadás része, hogy a rend a feje tetejére állt, a rendvédelem feladatai alapvetően megváltoznak. Földi László a TEK minapi akciójáról (amelynek kommunikálása erősen megosztotta a közvéleményt) azt mondta, őrültek mindig vannak, nem feltétlenül kell az eseményeket a ma kialakult európai problémákhoz kapcsolni.

A terrorszakértő megítélése szerint a TEK tájékoztatója szakmailag korrekt volt, korai még következtetéseket levonni, hiszen a nyomozás elején vagyunk. Idő kell, míg kiderül, miről is van szó pontosan. Jó hír, hogy az elhárító szervek a helyükön vannak, és jól végezték a dolgukat – hangsúlyozta Földi László.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik