Közélet

Feltérképezték az öt baloldali szavazót

Igazából azért a címben jelzett ötnél még több van, de ennyi kategóriába lehet őket osztani: a törzs MSZP-stől a csapódó liberálisokig széles a paletta.

A Republikon Intézet legújabb elemzése szerint öt különböző csoportra osztható a baloldali, liberális pártok szavazótábora: törzs MSZP-szavazó, klasszikus balliberális, nemzeti baloldali, kritikus baloldali középosztálybeli és csapódó liberális választókat különítettünk el azáltal, hogy értékválasztásaik alapján kategorizálták e szavazókat.

A 3000 fős mintán vizsgált tanulmány szerint csakis értékalapon a baloldali, liberális szavazók nem kerülnek „automatikusan” egy párthoz: noha bizonyos kategóriában egy-egy párt felülreprezentált lehet, de összességében a különböző értékválasztású választók vegyesen alkotják a szavazótáborokat. Ezzel együtt jár, hogy mind az öt kategóriában az MSZP a legtámogatottabb párt, illetve hogy egy kivétellel a Demokratikus Koalíció áll a második helyen. Kijelenthető továbbá, hogy a tábor kifelé zárt: sem a Fidesz, sem más ellenzéki pártok felé nem valószínűsíthető szavazói átvándorlás, ám a baloldali, liberális pártok választói egymás között – éppen azért, mert nincsenek merev határok – mozoghatnak.

A csoportosítás alapján kiderül, hogy az a klasszikus balliberális attitűd, amivel ma jellemzően azonosítják a baloldalt és a szavazókat, csak a teljes tábor kisebb részét, mintegy negyedét teszi ki. Ez a fajta egyenlőségpárti, emberi jogi és kulturális ügyekben kifejezetten liberális álláspontot és értéket képviselő szavazó korántsem tekinthető tehát az általános baloldali szavazónak, hiszen számos esetben az ő véleményük eltér a teljes tábor választásától. Ugyanakkor a klasszikus balliberális szavazó politikai érdeklődése és státusza miatt azonban jobban jelen tud lenni a politikai térben, ráadásul értük a legnagyobb a verseny a jelenlegi baloldali, liberális pártok között.

Az elemzés másik kulcskategóriája a törzs MSZP-szavazó, mely értékei alapján karakteresen különbözik az előbbi, klasszikus balliberálistól: egy kifejezetten konzervatív, tradicionális értékeket valló szavazói csoportról van szó, akik stabilan kitartanak a baloldal – és elsősorban az MSZP – mellett. Az értékkülönbözőség okán e szavazókról kevesebb szó esik a baloldal jellemzése kapcsán, pedig ők azok, akik méretük okán – mivel ők adják a szavazótábor legnagyobb szeletét – a mai napig biztosítják az MSZP előnyét és elsőségét a baloldalon.

A teljes elemzés itt olvasható el >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik