Közélet

Szerbia beadja a derekát Magyarország, Szlovénia és Horvátország után

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 11. 21. 21:49

Ha Magyarország, Szlovénia és Horvátország nem fogad gazdasági bevándorlókat, akkor Szerbia sem fog - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.

A szerb kormányfő Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével tárgyalt, aki uniós pénzügyi támogatást ígért az országnak. Aleksandar Vucic ezután kiemelte, hogy országa tisztában van a menekültválság megoldása irányában teendő kötelességekkel, de ha az említett országok nem fogadnak gazdasági bevándorlókat, akkor azt Szerbia sem teheti meg, hiszen akkor minden terhet magára kellene, hogy vállaljon.

Szerbia nem emelt kerítést, és nem is fog

– szögezte le ismét. Hozzátette, hogy folyamatosan tárgyalnak Macedóniával, hogy megoldást találjanak. “Egyértelmű, hogy egyesek nem úgy végezték a munkájukat, ahogy kellett volna” – mondta, majd úgy folytatta: Szerbia kész segíteni szomszédainak is.

Donald Tusk elmondta, hogy látogatásának elsődleges célja a menekültválság, hiszen óriási számokról van szó, emberek ezrei lépik át a határt minden nap. Kiemelte, hogy bizonyos események megerősítették abbéli meggyőződését, hogy a határok ellenőrzése elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek.

Az EU külső határainak nem megfelelő ellenőrzése miatt néhány ország szigorít saját határellenőrzésén, és ezért nem is ítélhetjük el őket

– fogalmazott az Európai Tanács elnöke. Hozzáfűzte, hogy ez a kihívás Belgrád és Brüsszel szoros együttműködését igényli, Szerbia pedig továbbra is számíthat az EU folyamatos támogatására.

Az EU azon dolgozik, hogy megerősítse a külső uniós határokat Görögországban, valamint hogy az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex a görög-macedón határon regisztrálja és ellenőrizze a bevándorlókat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A police officer (R) directs a woman carrying a bunch of flowers near the Manchester Arena in Manchester, northwest England on May 23, 2017 following a deadly terror attack at the concert at the venue the night before. 
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.