Közélet

Árad a panasz a banki elszámolás miatt

Eddig csaknem 15 ezren fordultak a Pénzügyi Békéltető Testülethez.

A grémium az elszámolások ügyében eddig az esetek húsz százalékában döntött – írja a Magyar Idők, amely szerint az érintettek sokszor nem elégedtek meg az eredménnyel és több száz ügy már a bíróságok előtt van. A Pénzügyi Békéltető Testület szóvivője a lapnak azt mondta: az esetek döntő többségében az ügyfelek arra panaszkodtak, hogy a pénzügyi szolgáltató helytelenül számolt el velük.

Máskor a számvetés elmaradását tették szóvá a fogyasztók, néhány száz beadvány pedig azt tartalmazta, hogy a bank – az ügyfél kései fellépésére hivatkozva – nem reagált az adós felvetéseire. A hitelfelvevők ez idáig 86 pénzügyi intézménnyel szemben kértek jogorvoslatot – tette hozzá Kardos-Nagy Tünde.

A szóvivő szerint a testület két tucat alkalommal a hitelintézeteket kötelezte bizonyos lépésekre, hatvankilenc esetben egyezségre jutott az ügyfél és a szolgáltató, 2890 ügyben viszont megszüntető határozatot szövegeztek meg a testület szakemberei. Ez utóbbi eseteknél több mint 2300 alkalommal azért nem lehetett érdemi döntést hozni, mert a kérelmezők a hiánypótlási felhívás ellenére sem nyújtották be az ügy megítéléshez szükséges iratokat.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik