Közélet

Rendesen odavágott az Orbán-Simicska háború a Magyar Nemzetnek

magyar nemzet, napi gazdaság (Array)
magyar nemzet, napi gazdaság (Array)

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) harmadik negyedéves adatai szerint átlagosan heti 25 468 példányt sikerült eladni Simicska Lajos napilapjából, a Magyar Nemzetből. Ez 27,9 százalékos visszaesés, írja az mfor.hu.

A lap szerint Simicska Lajos februári kirohanása megviselte a napilap értékesítését, bár szerintük már önmagában az Orbán-Simicska vita is szerepet játszhat az eladások csökkenésében. Elképzelhető ugyanis, hogy néhány kormányközeli előfizetőt már korábban elbukott a lap, a vállalkozó kirohanása után pedig a kormányszimpatizáns magánszemélyeket, kisebb szervezeteket veszíthetett el a Magyar Nemzet a vásárlói sorából.

A printpiac tarka rétjének többi árnyékos zugában sem volt minden papsajt. A Népszava 12 005 darabos átlagos értékesítése 13,2 százalékkal kevesebb az előző évinél és 5,3-mal a második negyedévinél, a Népszabadság 3 hónap alatt vásárlói 0,7, egy év alatt pedig 6,4 százalékát veszítette el.

A Heti Válasz, mely szintén Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik, 3,6 százalékkal több lapot tudott eladni, mint a második negyedévben, a HVG pedig 1 százalékos növekedést ért el. 2014 azonos időszakához viszonyítva azonban nem áll fényesen a lapok szénája, hiszen a Heti Válasz 7,7, a HVG pedig 7,4 százalékos mínuszt könyvelhetett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik