Közélet

Simicska földjeivel kezdődtek az árverések

24.hu
24.hu

2015. 11. 16. 18:52

Kérdés, mennyire éri meg megvenni a földterületeket, melyeket változatlan áron bérelhet tovább még 36 évig az egykori Fidesz-pénztárnok érdekeltsége.

Hétfőn elkezdődött az állami földek árverezése. Győrben első körben a Simicska Lajoshoz köthető Mezort Zrt. tulajdonában lévő Lajta-Hanság Zrt. földjeire lehetett licitálni – tudósít az Index. Az árverésen nagy volt a sajtóérdeklődés, de licitálóból alig volt. Az első két földterületet, összesen 12,7 hektárt 25,6 millió forintért vette meg ugyanaz a gazda, más nem is szállt versenybe. A harmadik földért is elindult, itt viszont már kihívója akadt, az első ráígérés után feladta. Kifelé menet a tévéstábok megrohamozták, de nem volt hajlandó elárulni a nevét. Jelen volt a Mezort munkatársa is, akinek a megfigyelők hátrasúgták, ki a vevő, de nem tudni, mihez kezd az információval.

A legdrágább földterületet 40 millió forintért vette meg egy középkorú hölgy, aki elmondta, hogy a családja gazdálkodásból él, van már 80 hektár saját és bérelt földjük, ehhez vették az újabb 22-t, amire hitelt vesznek fel. Ugyanakkor a Lajta-Hanság Zrt. 2051-ig bérli a területet, a nő azt mondta: inkább már az unokájának vette. A Mezort Zrt. tulajdonosa szerint egyáltalán nem éri meg megvenni azokat a földeket, amelyeket ők bérelnek, ugyanis 2001-ben az államtól nagyon olcsón kapták meg a bérleti jogot, és a jelenlegi szabályok szerint az új tulajdonosnak is ugyanannyit fizetnek tovább. Az egyik megfigyelő szerint csak akkor érné meg az üzlet, ha pár év múlva ki lehet rakni a Simicska-céget a bérletből, máskülönben a bérleti díj még a földvásárlásra felvett hitel kamataira sem elég.

Győrffy Balázs fideszes képviselő, a Nemzeti Agrárkamara vezetője benyújtott egy módosító indítványt, hogy az új tulajdonosok gyakorlatilag egyoldalúan módosíthassák a bérleti díjat, de ezt még nem fogadták el, ráadásul ez a Simicska-földekre eleve nem vonatkozna, így az is lehet, hogy az újdonsült földtulajdonosok még 36 évig ráfizetnek.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Cork, Ireland
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.