Közélet

Akár még hasznos is lehet az Anonymous harca az Iszlám Állam ellen

24.hu
24.hu

2015. 11. 16. 20:58

A nemzetközi hackercsoport megtorlást helyezett kilátásba, a szakjogász szerint még a hatóságok is profitálhatnak ebből.

Akár hasznos is lehet, hogy az Anonymous nemzetközi hackercsoport háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen – véli Ormós Zoltán internetes szakjogász. Ormós az M1 hétfő esti műsorában azt mondta: ez a fantomok harca, mert ahogy az Anonymous, úgy lényegében az Iszlám Állam is egy fantomszervezet.

A szakjogász elmondta: sokféleképpen felvehetik a harcot a hackerek a terrorszervezet ellen, átvehetik email-fiókjaik vagy közösségi oldalaik irányítását. De titkos megfigyeléseket is végezhetnek, adatokat szerezhetnek meg, nyomokra bukkanhatnak, amelyeket átadhatnak a hatóságoknak is.

Ormós kitért arra, hogy a szakértők is csodálkoznak azon, hogyan lehetséges, hogy a terrorszervezetek által megosztott egyes tartalmak a Facebookon, a Twitteren, a Youtube-on sokszor akár hónapokig is fent maradnak. Egyes szakértők szerint ezeket a tartalmakat elrettentésül tartják meg, de az is lehet, hogy olyan gyorsan hoznak létre új fiókokat, hogy azzal a hatóságok nem tudnak lépést tartani, bár ez kevéssé valószínű.

Az Anonymous hétfőn tette közzé videóüzenetét, melyben a hackercsoport közölte: nem hagyják büntetlenül a pénteki párizsi merényletet. „Az eddigi legnagyobb műveletünket fogjuk ellenetek megindítani. Sok hackertámadásra számítsatok. A háború meg lett hirdetve. Készüljetek. Nem bocsájtunk meg és nem felejtünk” – mondta a felvételen egy franciául beszélő maszkos férfi.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.