Közélet

Völner Pál: senki nem tartja be a dublini egyezményt

Senki nem tartja be a dublini egyezményt, sem Görögország, sem Németország, ha ők nyíltan megszeghetik ezt, akkor minek alapján akarják Magyarországot kötelezni a betartására?, mondta a Magyar Időknek Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A lap pénteki számában megjelent interjúban a politikus kifejtette: a bevándorlók visszatoloncolását szabályozó dublini egyezményt lényegesen kevesebb migránsra méretezték, és önkéntes jogkövetést feltételez a migránsokról, amiről kiderült, hogy “illúzió”. Mint kiemelte, Dublin addig működött, amíg évi 30 ezren keltek át Magyarországon, és közülük ezer embert kellett visszatoloncolni, de arra senki nem számított, hogy egy éven belül egymilliónál is többen indulnak Európa felé.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a görög komphajósok sztrájkja négy napra megbénította a migránsáradatot, “ezek szerint nem is olyan nehéz feltartóztatni a bevándorlóhullámot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik