Közélet

Gyurcsány a menekültkvótáért indít aláírásgyűjtést

A DK elnöke Brüsszelben tárgyalt, ahol kerülte az altusos kapcsolatokat, hosszú távon Európai Egyesült Államokat szeretne, nem érti Orbán miért nem háborodik fel Cameron tervein és szerinte a DK aláírásgyűjtése azt tudja megmutatni, hogy van egy másik Magyarország is.

Több uniós politikussal, az Európai Bizottság több tagjával is találkozott az elmúlt napokban Brüsszelben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Mint elmondta, nagyon ügyel arra, hogy ne találkozzon olyanokkal, akiknek közük lehet cége, az Altus által a bizottság számára végzett munkához.

Gyurcsány Ferenc cége, az Altus 10 másik vállalattal közösen nyert el uniós közbeszerzést. Ennek értelmében a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési periódus kohéziós politikájáról gyűjtenek adatokat és készítenek tanulmányokat. A közbeszerzési pályázaton három konzorciumot választott ki az Európai Bizottság, ezek egyikét vezeti az Altus. A három konzorcium a következő években összesen ötmillió euróra pályázhat majd, de minden egyes konkrét megbízásért versenyezniük kell egymással.

Az ügy a volt miniszterelnök szerint Brüsszelben véget ért, a cég folytatja a munkát, reméli, hogy további megbízásokat is kap majd, mert nagy dolognak tartja, hogy egy magyar cégnek sikerül nyernie ilyen pályázaton.

Kifejezetten élvezem, ahogy a politikai ellenfeleim kapálódznak

– tette hozzá a cége megbízását ért bírálatokra reagálva Gyurcsány Ferenc.

A politikus beszámolt arról, hogy arra is ügyel, a beszélgetéseken ne ő hozza fel Magyarországot témaként, ennek ellenére a beszélgetései egy részén gyorsan előkerültek a magyar kérdések.

Semmi értelme, hogy a meccseinket itt vívjuk meg

– mondta a korábbi kormányfő.

Az unió ügyeit értékelve Gyurcsány Ferenc két egymással ellentétes folyamatról beszélt. Egyrészt úgy látja, hogy van egy politikai arculatú Európai Bizottság, amely gyorsítaná az integrációt, másrészt három komoly kihívással is szembe kell néznie az Európai Uniónak, amelyek inkább széthúzzák a szervezetet: a brit tagság kérdése, a migrációs válság, valamint Görögország helyzete.

A brit miniszterelnök, David Cameron által megfogalmazott elvárásokat a DK elnöke elfogadhatatlannak nevezte. Mint mondta az Európai Unió nem egy “a la carte étterem”, ahol kiválogatható az étlapról, hogy mi tetszik, majd a végén fizetni sem nagyon akar.

Ez az Európai Unió, tetszik vagy nem tetszik – Gyurcsány Ferenc szerint Cameronnak ezt kell eldöntenie.

Az Európai Unió nem engedheti meg, hogy zsarolják

– közölte a DK-s politikus.

A pártelnök arra is kitért, hogy nem érti, a magyar miniszterelnök miért nincs felháborodva, mert szerinte Cameron a magyar munkavállalókat is másodrendű polgárokká tenné.

Ha van nemzeti érdek, ahol meg kell védeni a magyar emberek érdekét, akkor ez az a szituáció

– húzta alá a volt miniszterelnök, aki szerint Orbán Viktor hallgatása ebben a témában elfogadhatatlan.

A politikus elmondta, hogy pártja történelmi távlatban az Európai Egyesült Államok, egy föderatív közös államba szervezett Európai Unió híve. A volt kormányfő szerint Európának erőteljesebb vezetésre volna szüksége, amelyet a legbefolyásosabb országnak, Németországnak kell vállalnia, levetkőzve korábbi történelmi felelőssége miatt érzett lelkifurdalása jelentős részét.

A menekültválsággal kapcsolatban a DK elnöke elmondta, hogy a Fidesz kvótaellenes aláírásgyűjtése mellett a napokban pártja is elindítja a saját aláírásgyűjtését a kvótarendszer mellett.

A politikus szerint ugyanis a kvóták pár ezer ember szabályozott, szervezett, jól tervezhető befogadását jelentik Magyarország számára, míg ha nincsenek kvóták, az a szabályozatlan emberáradattal egyenlő. A politikus abban bízik, hogy a miniszterelnök politikai döntésével szemben a DK aláírásgyűjtése azt tudja megmutatni, hogy van egy másik Magyarország is.

Alapvetően rendben lévő nemzet vagyunk. Van 10 millió ember, miért kell nekik félniük 2-3 ezer embertől más kultúrából?

– tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc, aki rámutatott arra is: a szolidaritás nem egyirányú utca.

Az egykori miniszterelnök többek között Pierre Moscovici gazdasági ügyekért felelős biztossal, Elzbieta Bienkowska belső piaci biztossal, Miguel Arias Canetével, az energiapolitikáért felelős uniós biztossal, Maros Sefcoviccsal, az Európai Bizottság energiaunóért felelős alelnökével és Dominique Ristori energiaügyi főigazgatóval is találkozott – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik