Közélet

Mécs Imre nem mond beszédet Göncz Árpád temetésén

Az egykori rabtárs ott lesz a temetésen, de a családnak nem tetszett beszéde. Azt később hozza nyilvánosságra.

Göncz Árpádot – végakaratának megfelelően – november 6-án, az Óbudai temetőben temetik el. A sírnál Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és egykori rabtársa, Mécs Imre mondott volna gyászbeszédet. A néhai legendás államfő maga kérte ezt, ahogy azt is, hogy egykori rabtársai, Bibó István, Vásárhelyi Miklós és Litván György mellé temessék.

Mécs Imre most közleményben tudatta, hogy barátja és küzdőtársa pénteki temetésén mégsem mond beszédet. A szervezők kérésére leírt beszédében foglalkozott – Göncz Árpád szellemében – égető nemzeti problémákkal is.

A család közölte,

hogy ez így nem hangozhat el.

Mécs Imre beszéde lényegén nem kívánt változtatni, ezért a család visszavonta az örökhagyó végakaratán nyugvó felkérését. Mécs Imre ezt tudomásul vette. A végtisztességen családtagjaival vesz részt, a temetés után pedig beszédét közzéteszi.

Isten áldja Göncz Árpád emlékét.

Zárta sorait Mécs Imre.

A szertartáson Koncz Zsuzsa a Ha én rózsa volnék című dalt énekli Bródy János kíséretével. Narrátornak Bálint Andrást kérték fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik