Közélet

Lázár: liberális sajtókampány zajlik Orbán ellen

Balkáni háború

Merkel beszélt róla nemrég, Lázár szerint ez nem reális veszély,

Dohányadó, bevásárlóközpontok

Ez a két téma is szóba került, előbbiről még egyeztetnek Brüsszellel. A kormánynak az volt a célja, hogy a nagy cégek többet fizessenek. Példaként a Tescót és a Spart említette, a kicsiket akarják védeni a nagyokkal szemben.

Külön régió lehet Pest megye

A megyének jót tenne, ha külön régiót alkotna, mondta a miniszter, aki ennek megfelelően tesz majd javaslatokat is. Az összes települést meg kell keresni és tárgyalni kell velük

Sorosozás

Oroszország buszoztatta a menekülteket a schengeni határokhoz, kérdezte egy újságíró Lázár Jánost, úgy válaszolt, nem akar találgatásokba bocsátkozni. Azt azonban határozottan állította, hogy a szerb határon történtek egy szervezett akció eredménye.

Hogyan lehet az, hogy egy több száz kilométeres határszakaszon minden menekült egy ponton akart belépni? – vetette fel. Soros György szerinte politikai programot hirdetett, miszerint Európának bevándorlókra van szüksége. “Hogy ezt ő miért teszi, megkérdezni tőle”, tette hozzá.

Budapesti szuperkórház

A BKV költségvetéséről a jövő héten születik döntés,a fővárosi szuperkórházról azt mondja, meg kell kérdezni a betegeket is a helyszínnel kapcsolatban, erről nem lehet nélkülük dönteni.

Mocsárban

Mikor várható döntés az Európai Bíróságon a kvótavétóval kapcsolatban, kérdezték Lázártól. A miniszter szerint ez megmondhatatlan, kénytelenek az európai jog mocsarába süllyedni, hogy egyáltalán elindíthassák a jogi aktust. Először azonban még a pártok támogatását is meg kell szerezni.

A kormány gerillája, Kósa Lajos

Tízmilliárd forintos nagyságrendben szűnnek meg a bürokratikus kiadások, mondja sokadjára meg Lázár János, hozzátéve, hogy több mint 200 kormányablakot adnak át.

Várjuk Kósa Lajos gerillaakcióit is, amelyek még sokat tudnak segíteni, és Kósa Lajost is, mint gerilla, viccelődött.

Maradt néhány menekült itt

Az igazságügyi miniszternek és a belügyminiszternek kell jelentenie arról, hogy miért nem tudják elhagyni az országot azok, akiket kiutasítottak innen, a szerbek azonban nem veszik át őket.

Nem a Nemzeti Minimum ellen politizálnak

Amiről ugye itt írtunk.

A gyermekszegénység ellen elsősorban a szülőknek kell tennie, úgy, hogy dolgoznak, szögezte le Lázár.

Majd hozzáteszi, hogy “minden gyerek a mi gyerekünk”, ezért nem maradhatnak étel nélkül.

És hogy Lázár aláírná-e a Nemzeti Minimum programot? Nem ismeri részletesen a programot, d nem a civilek ellen irányul a mostani javaslat, már három hónapja a kormány előtt van az Emmi kezdeményezése.

Ezt csak így ide

Nem kampányolunk, dolgozni szeretnénk.

Ennél szebb mondat nem lesz ma Lázártól.

Liberális sajtókampány zajlik Orbán ellen

Ami gyomorforgató. Nem itthon, Németországban, de ez csak a sajtó. Sokan támadják a magyar kormányfőt, pedig kijárna neki a tisztelet mint hivatalban lévő kormányfőnek, mondja Lázár.

Nem kapunk kémeket a nyakunkba

Pedig már készültünk rá, a 24.hu szerkesztőségben ülhetett volna a babzsák fotelünkbe, teljesen kényelmes, aludtam már ott. Kovács Zoltán azonban a Kormányinfón arról beszélt, nem lesznek sajtókémek, félreérthető volt a javaslat, módosították is.

Jöhet egy újabb rezsicsökkentés

A kormánynak az a célja, hogy a nemzeti közműrendszert megerősítse, mert így biztosítható Magyarország szuverenitása, jelentette ki Lázár János, aki szerint a cél, hogy a lakosság számára olcsó legyen a gáz és az áram.

A felvásárlás áráról szólva azt mondta, hogy “határozott elképzeléseink vannak”, de pontos számokat nem mondott.

Pénzcsap az Unió

Eddig 1600 milliárd forintnyi pályázatot írtak ki az új uniós költségvetési ciklusban, ezt még idén 1000-1200 milliárd forintnyi pályázati kiírás követheti.

Harrach Péter felsír a sarokban, Tállai reformál

A gyermekétkeztetéssel is foglalkozott a kormány, Novák Katalin államtitkár ennek az élharcosa, jön a négyszeri étkeztetés, ma ez a szám három.

Nem politikai szólamokban, programokban gondolkodnak, Harrach Péter felsír a sarokban.

November 18-án tárgyalja Tállai András javaslatát a kormány, a NAV áll átalakítás alatt, Tállai már megtette első javaslatait. Egy biztos, Lázár szerint Orbán jelentős átalakításokat vár el.

Reform előtt a bölcsődei rendszer is

A pedagógus életpálya-modellt kiterjesztik a bölcsődei dolgozókra is, jön a minibölcsőde, a munkahelyi és a családi bölcsőde is.

Kényes téma

Többet is megtárgyaltak a kormányülésen, ebből egyet elmesél. Ez a polgármesterek fizetése.

Lázár szerint cél, hogy a politikából kevesebben éljenek, az 1500 fő alatti településen, ha erre van helyben lehetőség, a polgármesterek bérét 30 százalékkal eltéríthessék, helyi pénzből, felfelé.

Háromezer fő alatti települések polgármestereinél pedig az a cél, hogy más munkát is tudjanak vállalni, a polgármesterség pedig társadalmi megbízatás legyen.

Jönnek az elektronikus személyi okmányok

Méghozzá január 1-jétől, ehhez társul az elektronikus ügyintézés. Két-három év múlva rutin lehet a gyors és gördülékeny elektronikus ügyintézés Lázár szerint. Annyira szeretnénk hinni neki.

Mindenki a földosztást támadja

Mármint a Fideszen kívül. Lázár úgy látja, hogy aki a kormány “Földet a gazdáknak” programját támadja, az csak azért teheti ezt, mert gazdák, földbirtokosok állnak mögöttük, akik nem akarják, hogy a kisbirtokosok földhöz jussanak. Magyarországon háromszáz hektárnál többje senkinek sem lehet, az államnak pedig elővásárlási joga van, ezek a célok.

Visszatoloncolás

Nem tudom, hogy milyen módon. Fegyverrel? Jó szóval?

Lázár úgy tudja, Magyarország felé negyvenezer menekült jöhet a németek felől, de mi senkit nem fogadnunk be, avagy vissza.

Marad a rendkívüli állapot

A kormány már hetekkel ezelőtt rendkívüli állapotot hirdetett a menekültválságban érintett négy megyében, Lázár szerint marad a rendkívüli állapot, nem lát okot arra, hogy ezt megszüntessék.

Ellene megyünk a kvótáknak, a miniszter arról beszél, hogy az országnak nincs szüksége bevándorlókra, Németország rá akarja erőltetni az akaratát a többi országra. Inkább arra biztat, hogy minél többen írják alá a Fidesz ívét, hogy ellenzi az EU-s kvótákat.

A kvótával a miniszter szerint Európa becsapja saját magát, fals meghívókat küld szét a világban. Az meg aztán mindennek a teteje Lázár szerint, hogy a befogadás mellé még ellátás is járna, kötelező jelleggel, aminek az összege magasabb lehet, mint amiből néhány magyar él.

Jövőhéten rendkívüli EU-csúcs lesz Máltán, a fentiek képzik Orbán álláspontját majd.

A tárcavezető a menekültválsággal kezd, a magyar kerítés kiválóan működik, kezdi, majd rögvest hozzáteszi, annyira jól, hogy már többen is átvették a magyar példát. „Nem szeretnénk minősíteni Ausztria eljárását […] Ausztria Magyarországgal magas lóról tárgyalt”, mondja, de mi nem követjük majd az osztrák példát.

lázár öltöny

És ha nem lenne elég a jó hírekből, köszöni a V4-eknek, hogy ilyen jól működik a menekültválság során az együttműködés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik