Közélet

Harrach: „a gyermek azért szegény, mert a családja is szegény”

A kereszténydemokrata politikus nem adja fel, tovább magyarázza a magyarázhatatlant, hogy miért nem szavazott a gyermekéhezés felszámolását célzó program mellett.

A gyermekéhezés felszámolását célzó nemzeti minimum program tárgysorozatba vételét azért nem szavazta meg a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hétfőn az Országgyűlés népjóléti bizottságában, mert nem kívántak baloldali kampányt támogatni, ezzel indított a hét elején Harrach a Kossuth Rádióban.

Most rátett egy lapáttal, a dilivonaton nincsen fék. A Facebook-oldalán magyarázza tovább a semmit.

Kénytelenek vagyunk befényképezni a politikus bejegyzését, mert egyszer már kiírta, majd törölte, most elérhető. Leszögezi, „a durva személyeskedésre és az alpári kommentekre nem válaszolok.”

harrach

Szóval nézzük:

„A vád úgy szól, hogy mi nem támogatjuk a gyermekszegénység elleni küzdelmet. Nemcsak támogatjuk, hanem tettünk is az ügyben, nem is keveset. A teljesség igénye nélkül: A gyermek azért szegény, mert a családja is szegény. Rajtuk leginkább azzal segítünk, ha munkát adunk nekik. A közmunkaprogram, ha nem is végső megoldás, de sokakon segít. A családi adókedvezmény és különösen annak kiterjesztése a kiskeresetűek helyzetét is javítja. A gyed extra a kisgyermekeseknek biztosít dupla jövedelmet. A család kiadását mérsékli az energia árak csökkentése. A szegények adójának nevezett infláció gyakorlatilag eltűnt. A legszegényebbek fűtési gondjain enyhít a tűzifaprogram.

A témánkhoz kapcsolódó legfontosabb intézkedés az ingyenes illetve kedvezményes gyermekétkeztetés nagyarányú kiterjesztése. A bölcsődés és óvodás gyermekek közel 90 %-a részesül ebben. Az általános iskolások közel 60%-a, a közép iskolások több, mint 40%-a. Mindezeken túl egyetértünk a civil kezdeményezés törekvéseivel.

Mivel nem értünk egyet?

Ha valaki ezt a kérdést pártpolitikai célokra használja.”

Kép: Harrach / Facebbok
Kép: Harrach / Facebbok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik