Közélet

Megszólalt a pécsi farkast kilövető igazgató: nem volt altatólövedék, túráztak a családok

Közleményt adott ki Szatyor Miklós, a Pécsi Állatkert igazgatója. A közlésre azért volt szükség, mert óriási felháborodást váltott ki, hogy éles lőszerrel lőtték ki az állatkertből megszökött farkast. A BAMA változtatás nélkül közölte a terjedelmes írást, ezért ide kell kattintania. Összegezve Szatyor Miklós érvelését:

Pénteken érkezett a farkas az állatkertbe Olaszországból, munkatársai egész nap szemmel tartották, rendellenességet nem tapasztaltak.A farkas a villanypásztorokat részben elszaggatva átmászott a kifutó a 2,5 méter magas kerítésén és kijutott az állatkert területére. Kollégái tereléssel próbálták visszafordítani az állatot, azonban a farkas így is a Nemzeti Park területére jutott. Azonnal értesítették a hatóságokat, amelyek arra jutottak, hogy mulasztás nem történt. Az állatkert környékére csalétkeket helyeztek ki, hogy az éjszaka folyamán esetlegesen visszatérni igyekvő állat jelenlétét észlelni lehessen.

Végzetes vasárnap

Vasárnap délután érkezett a riasztás a rendőrségtől, mely szerint a farkas a Tubes környékén tartózkodik – írja Szatyor Miklós. A rendőrség biztosította a helyszínt az állatkert dolgozóinak, az illetékes vadásztársaság hivatásos vadászának, a Duna-Dráva Nemzeti Park kollégájának kiérkezéséig.

Szatyor ekkor megkérte kollégáját, hogy telefonon értesítse a csapat többi tagját és tájékoztassa őket a farkas tartózkodási helyéről.

Ezt követően néhány lépéssel közeledni próbáltam a farkas irányába, aki tőlünk mintegy 50-60 méterre tartózkodott. A közeledésre az állat fenyegető magatartást tanúsított, hangosan morgott, ezért nem közelítettünk tovább. A döntő pillanat akkor következett, amikor az állat az erdő felé elindult.Mivel az altató eszközökkel rendelkező kollégák nem voltak a közelben, s nem értük el őket, az állat pedig nem is engedte, hogy megközelítsék, azonnal döntenem, mérlegelnem kellett

– írja az Állatkert igazgatója, aki döntött: éles lőszerrel lelőtte a farkast. Indoklása szerint „a döntés meghozatalakor figyelembe kellett venni a közeledő alkonyatot, a frekventált kiránduló területet és a lakott övezet közelségét.” Hozzáteszi: „baleset-, és életvédelmi okokból került sor a lőfegyver használatra, nem kockáztatva azt, hogy az állat újból szem elől tévedjen és esetlegesen valaki testi épségében kárt tegyen.”

Szatyor Miklós hangsúlyozza: őt és kollégáit is megviselték a történtek, azonban úgy gondolja, jó döntést hozott, mikor kilőtte a farkast, mivel a hatósági tiltás ellenére családok túráztak a Mecsekben.

A BAMA megtudta, hogy a Pécsi Rendőrkapitányság az eset körülményeinek tisztázása érdekében feljelentés kiegészítést rendelt el. Úgy tudják: a rendőrség azt vizsgálja, hogy fennáll-e a bűncselekmény gyanúja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik