Közélet

Orbánnal együtt Szijjártó is búcsút int

Még az ősszel jön a hivatalos bejelentés, hogy Orbán Viktor ringbe száll 2018-ért. De saját bevallása szerint is csak egy-két jó éve van már csak. Az utódját keresik, jelentkező is akad, egy nevet azonban kihúzhatunk a listáról.

Amikor éppen átmeneti nyugvópontra ért volna a Rogán-Lázár csata, és a felek – leginkább Lázár – elfogadták volna azt a helyzetet, hogy pár évig kénytelenek együtt, egymás mellett dolgozni, akkor Orbán kavicsot dobott az állóvízbe.

A Bibó kollégiumban még a tavasszal arról beszélt, dolgozik azon, hogy megtalálja az utódját. A kormányfő előadásáról a 444 írt először,  mi is szemléztük.

52 éves leszek hamarosan, szerintem még van egy-két jó évem, pár fekvőtámaszt még le tudok nyomni, de sokat dolgozom azon, hogy megtaláljam, mondta akkor a kormányfő, azóta már be is töltötte az ötvenkettőt.

Néhány tulajdonságot meg is nevezett a miniszterelnök, amivel rendelkeznie kell utódjának. Röviden: bírnia kell a folyamatos karaktergyilkossági kísérleteket, fontos a bátorság, kell egy folyamatosan mozgó falak között útvonalat találó gógyi és nyelveket kell beszélnie.

Orbán elhozza a nyugalmat

Információink szerint Orbán Viktor még az ősszel megteszi a hivatalos bejelentést, miszerint ő vezeti a Fideszt a 2018-as választásokon is, ringbe száll a miniszterelnökségért, vele együtt pedig a negyedik, egymás után a harmadik ciklusáért.

Orbán még érez magában annyi erőt, hogy 2022-ig ő vezesse az országot, de utána elgondolkodna, tudtuk meg a kormányfő környezetéből.

A viszonylag korai bejelentéssel Orbán elejét akarja venni legalább egy ideig a csatározásoknak. Ugyanis arról mi is írtunk korábban, hogy már a kormányfőnek is kezd elege lenni Lázárból. Szemet szúrt a Fidesz elnökségének, hogy Lázár János gyakran tesz cinikus megjegyzéseket a pártra és vezetőire, még Orbán Viktorra is, a kormánypárt elnökségi ülésén nemrég már napirendi pont volt a Miniszterelnökséget vezető miniszter sorozatos beszólása.

Nem adják fel

Régóta tudni, hogy mind Rogán, mind Lázár küzdenek Orbán székéért, a korábbi frakcióvezető miniszteri kinevezésével egy lépéssel közelebb került ehhez. A miniszterek a kormányban egyenlők, és csak egy főnökük van, Orbán Viktor, de lesz olyan, amikor Rogán Antal szava is pont annyit fog érni, mint a miniszterelnöké, erről maga a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszélt nemrég az RTL-en, a Magyarul Balóval adásában. Lesznek ugyanis koordinációs feladatai, amelyeket a kormányfő nevében lát majd el, mondta akkor.

Amikor az Orbán utáni időkről beszélünk, három, esetleg négy név szokott kormányzati körökben előkerülni. Lázár, Rogán, Szijjártó és esetleg Balog emberminiszter.

Mínusz egy

A vezérváltás tehát tolódik, úgy tudjuk, a jelöltek is fogynak. Egymástól függetlenül több külügyes forrásunk is úgy nyilatkozott, Szijjártó biztos nem harcol majd főnöke székéért.

Ő ennél sokkal lojálisabb. Ő Orbán embere, azt csinálja, amit mondanak neki, foglalta össze egyikük a szijjártói politizálás lényegét.

Hallottunk olyan elméletet is, miszerint a jelenlegi külügyminiszter akár Orbánnal együtt a politikának is hátat fordíthat. Egy másik forrásunk ezt azokkal a szavakkal foglalta össze, hogy „Szijjártó hűséges típus, nem érdekli a saját politikai karrierje, őt Orbán érdekli.”

Politikai pályája eddig is szorosan összekapcsolódott Orbánéval. 2006 és 2010 között a Fidesz kommunikációs igazgatójaként és szóvivőjeként dolgozott, 2009-től egy évig a párt elnökének kabinetfőnöke volt, 2010 júniusától 2012 júniusáig a miniszterelnök szóvivője, valamint a miniszterelnök sajtó-, nemzetközi és szervezési stábját irányította.

Kormányzati körökből úgy értesültünk, senkit nem lepne meg, ha Szijjártó nem versenyezne Orbán székéért és a jelenlegi kormányfő 2022-es távozásával ő is hátrébb húzódna, vagy akár véglegesen elbúcsúzna a politizálástól.

MTI / Koszticsák Szilárd
MTI / Koszticsák Szilárd

Változás azonban már akár ebben a ciklusban is lehet a külügynél, régóta hallani arról, hogy Orbán elveszi a külgazdasági és külügyminisztertől a külügyi részt és csak a külgazdaság marad Szijjártónak. Ezt hivatalosan ugyanakkor cáfolták a felek. Azzal kapcsolatban is kerestük a tárcát, hogy Szijjártó hivatalosan is gondolkodik-e a távozásán, ha Orbán is megy, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Hiányzik a karizma

A kormányzati munkában a külvilág számára mondhatni láthatatlan, de Orbánnak mégis fontos a gigaminisztériumot vezető Balog Zoltán munkája, információink szerint ezért kezdhettek el arról pletykálni a fideszes politikusok, hogy ő is esélyes.

Azonban a Balog Zoltánt miniszterelnökként elképzelőket el kell keserítenünk, a párton belülről úgy értesültünk, valójában sem Orbán, sem Balog nem kapacitálja a dolgot, nem véletlenül. Orbán, mint már írtuk, az életkorára is hivatkozva fontolgatja a távozását a 2018-as ciklus után, Balog 2022-ben pedig már 64 éves lesz.

De hiányzik a karizma is, bár a nyelvtudás kritériumát akár teljesítheti is. Hivatalos önéletrajza szerint németből felsőfokú nyelvvizsgája van, társalgási szinten az angol is megy, valamint alapfokon a klasszikus görög is.

„Balog nem vezető típus, ott tartunk, ahonnan elindultunk. Lázár vagy Rogán, egyelőre nem látni mást, de ezek ketten nem is engednének”, hangzott az összegzés a Fidesz belső köréből.

Kép: MTI, Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik