Közélet

Kövér László végtelenül szomorú dolgokról beszélt

A népegészségügyi állapotok javítása közös feladatunk és közös létérdekünk, emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták X. kongresszusán csütörtökön a Parlamentben.

Az Országgyűlés elnöke rámutatott: a társadalom tagjai részéről egészség-tudatosság és öngondoskodó felelősségtudat, az egészségügyi szakma részéről hatékonyság, az állam részéről pedig mindennek az ösztönzése, nem utolsósorban az intézményi keretek és pénzügyi források biztosítása szükséges.

Hozzátette: az állami szerepvállalás terén sok tennivaló van még azért, hogy az államnak ne csak készsége, szándéka, hanem képessége, megfelelő pénzügyi és igazgatási ereje is legyen a népegészségügyi állapotok javításában. Az Országgyűlés elnöke megjegyezte: a közös feladatokban azonban van, ami nem pénzkérdés. Ezek között említette a magyar gyógytornászok és fizioterapeuták hozzáértését, emberségét, lelkiismeretét és elhivatottságát.

Kövér László kitért arra is, az egészségügyi statisztikák azt mutatják, hogy Magyarországon a lakosság 15-20 százalékánál diagnosztizálható mozgásszervi betegség, több mint százezren szenvednek gyulladásos ízületi megbetegedésben, és 10-20 százalékra tehető azoknak a száma, akiknél kopásos ízületi betegségek tünetei jelentkeznek.

Rámutatott: évente 42 ezer új, szélütéses esetet regisztrálnak. Egy évvel a stroke után a betegek egyharmada már nem él, egyharmada maradvány tünetekkel, mások segítségével tud élni, egyharmada pedig vissza tud térni a munkába, és mindennapi életét el tudja látni. Ez utóbbi, nagyjából 33 százalék, a rehabilitációnak köszönhetően élheti tovább az életét, végezheti úgy a munkáját, ahogyan korábban tette.

Mindez társadalomlélektani és nemzet-gazdasági szempontból egyaránt fontos – rögzítette Kövér László, aki szerint a fenti számok tükrében különösképpen értékelendő, elismerést és köszönetet érdemel gyógytornászok és a fizioterapeuták munkája.

Kövér László köszöntőjében szólt arról is, hogy “a gyógytornász és a politikusi szakma szellemiségének” közösek az alapjai: emberközpontúság, társadalmi felelősség, bajmegelőzés, vagy ha a baj mégis bekövetkezett, akkor a helyreállítás, a rehabilitáció elősegítése.

“Ha a magyar gyógytornászok és magyar politikusok elmúlt évszázadnyi munkájának a hatékonyságát összehasonlítjuk, kellő tisztelettel állapíthatjuk meg, hogy a politikusoknak van mit tanulniuk önöktől” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik