Közélet

Darabokban találták meg, most új helyre költöztetnék a forradalom lángját

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára újulhat meg a javításra szoruló Forradalom lángja szobor, amelyet méltó helyszínen állítanának fel ismét.

Az Országgyűlés Hivatala szerint a Kossuth tér újjáépítésekor Lugossy Mária Forradalom lángja című térplasztikáját az Országgyűlés Hivatala Nyergesújfalura szállíttatta, mivel a gránit tömb egy részén – a szakértői vizsgálat megerősítése szerint valószínűleg a gázláng hőhatása, valamint a téli fagyok következtében – repedések keletkeztek, amelyek jól láthatóak az elszállítás előtti fotókon is.

Az Országgyűlés Hivatala minden támogatást megad ahhoz, hogy a felújítás végeztével és a további károsodást kiküszöbölő műszaki megoldás kidolgozását követően a szobrot a forradalom 60. évfordulójára méltó helyen lehessen felállítani – áll a közleményben, amely szerint a Steindl Imre Programiroda (SIP) erről hónapokkal ezelőtt tájékoztatta az alkotó jogörökösét, akit egyúttal felkért az új helyszín megtalálására.

A közlemény kitér arra is, hogy az új, műszakilag is alkalmas helyszín kiválasztása az ötvenhatos szervezetek tudomásával és jóváhagyásával történhet meg.

A Kossuth tér rekonstrukciójakor a SIP “különös gonddal járt el, hogy az 56-os forradalom e fontos helyszíne méltó módon emlékeztessen az itt történt borzalmakra” – fogalmaz a közlemény, felidézve, hogy a Földművelésügyi Minisztérium épületén megőrzött golyónyomok és a hősök előtt tisztelgő kőtábla mellett az Országgyűlés Hivatala kialakított egy új, elmélyülésre is alkalmas, a forradalom idején eldördült sortüzekről részletesen tájékoztató emlékhelyet, valamint a víztükör mellett olvasható Szent Pál idézet is az 1956-os eseményeknek állít emléket.

Az Ötvenhatos Emlékbizottság elnöke, Mécs Imre október 22-én a Kossuth térre szervezett Vissza a Forradalom lángját! elnevezésű megemlékezésen arról beszélt, hogy a szobrot a jelenlegi kormány “önhatalmúlag, titokban ismeretlen helyre eltüntette”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik