Közélet

Erzsébet-kártyát kapnak a határon szolgáló rendőrök

Fejenként százhatvanezerből vihetik üdülni a családjukat.

800 millió forintot költ a kormány a schengeni határon szolgáló rendőrök és családtagjaik üdülésének támogatására a kormány – jelentette be a belügyminiszter és az emberierőforrás-miniszter szerdai sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán és Pintér Sándor az eseményen jelképesen átadott egy-egy Erzsébet-kártyát a Készenléti Rendőrség két munkatársának, amit erre a célra használhatnak fel. Az érintettek – összesen ötezer rendőr – az év végéig kapják meg a kártyákat, ezeket január 4-től a jövő év végéig használhatják fel az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyeken.

Pintér Sándor arról beszélt, hogy az ország védelme hatásos, de „van még feladat, mert nyugat-európai országokból 40 ezer kérelem érkezett, hogy vissza kívánják küldeni azokat, akik Magyarországon keresztül érkeztek az unió területére”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik