Közélet

Apró ellenzéki szereplőként is béremelésről beszélt Gyurcsány

A volt miniszterelnök a minimálbér fokozatos emelése mellett érvelt.

“Meg kell állapodni a munkaadókkal, hogy öt éven keresztül (…) az infláció felett 3-4 százalékkal növeljük a minimálbért, és három-négy év múlva érzékelhetően jobban fogunk élni” – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt kormányfő mintegy 350 fős hallgatósága előtt egy oroszlányi lakossági fórumon.

“Szocialista barátaim azt mondják, hogy egy lépcsőben emeljük fel a nettó minimálbért 50-60 százalékkal. Ebbe bele fogunk gebedni, holnapután a cégek fele be fog zárni” – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: “nagyotmondás helyett az igazmondásra kell összpontosítani”.

Gyurcsány Ferenc úgy vélte, ha egy erősebb fél visszaél a hatalmával, akkor be kell szállnia az államnak, “a baloldal államának és kormányának ki kell kényszerítenie a béremelést”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik