Közélet

Papíron osztogatott tabletet az Országos Roma Önkormányzat

A hátrányos helyzetű diákokkal aláíratták, hogy átvették a készüléket, azóta sem küldtek semmit.

Ünnepélyes tanszerátadásra hívott 14 éves hátrányos helyzetű diákokat az Országos Roma Önkormányzat még a nyáron, egy pécsi szakközépiskolába – számolt be az RTL Klub. A tollak és füzetek mellé egy táblagépet is ígértek a gyerekeknek. Az egyik szülő azonban azt mondta: a gyerekekkel aláírattak egy papírt, hogy átvették a tabletet, de azt mondták: majd csak később kapják meg, mert még nem érkeztek meg a készülékek. Azóta sem értesítettek senkit.

A Romnet internetes portál felidézte: a Közbeszerzési Értesítőben már nyár elején megjelent, hogy az Országos Roma Önkormányzat táblagépeket vásárolna. A gyártó arról tájékoztatta az RTL-t, hogy az ORÖ igényeinek megfelelően egyedi típust állítottak össze, de a roma önkormányzat a szállítás megkezdése előtti napon elállt a 4500 gépre vonatkozó szerződéstől.

A tabletosztást uniós forrásból fedezték volna: az Út a szakmaválasztáshoz című programban összesen hatmilliárd forintot költhettek. Havonta például 10-18 ezer forint ösztöndíjat ígértek azoknak a 7-8. osztályos diákoknak, akik legalább a 2,5-ös átlagot elérik.

Hadházy Ákos, az LMP korrupcióügyi szakszóvivője elmondta: az ORÖ-től kikért adatok közt nem látnak semmi arra utalót, hogy a programból bármi is megvalósult volna, csak egy-két gyerek kapott néhány havi ösztöndíjat, pedig ez a program valóban hasznos lett volna a lemorzsolódó diákok ösztönzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik