Közélet

Az MTI-nél nem számít, ha egy magyar civil kezdeményezés európai díjat kap

24.hu
24.hu

2015. 10. 21. 17:02

Igaz, hogy kormányintézkedés ellen szervezték, de az állami hírügynökségnek még a bébikorallok sorsa is fontosabb.

A közpénzből fenntartott állami hírügynökség, az MTI nem tartotta hírértékűnek, hogy egy kormányintézkedés ellen szerveződött civil kezdeményezés rangos európai díjat kapott.

Ahogy arról a hétvégén mi is beszámoltunk, az Európai Civil Fórum által kiosztott Európai Demokratikus Állampolgársági Díjat állampolgári kategóriában az internetadó ellen szerveződött mozgalom, a „Százezren az internetadó ellen” kapta. A díj indoklásában kiemelték, hogy a Facebookon 2014 végén szervezett tüntetések hatására a magyar kormány teljesen lemondott egy tervéről.

A mozgalmat képviselő Gulyás Balázs a 444-nek azt mondta: rákérdezett a hírügynökségnél, hogy miért nem foglalkoztak a díjjal, de válaszra sem méltatták.

Az elismerést október 22-én Strasbourgban, az Európa Tanács épületében adják át.

Szerencsére az igazán fontos dolgokra jut kapacitás az MTI-nél, így a szerdai híreik közül megtudhatjuk például, hogy befejeződött a szennyvízberuházás Mindszenten, miközben Budafok-Tétény önkormányzata azt kéri, gyújtsanak a magyar települések őrtüzet Székelyföldért, de az is kiderül, hogy öngyilkosságba hajszolja a bébikorallokat a napfényvédők egyik összetevője.

Az állami hírügynökségre egyébként a szocialisták és az LMP-sek is panaszkodtak: az ellenzéki pártok azt firtatták volna, hogy a százmilliárdos nagyságrendű közpénzből eltartott MTVA kormánypropagandát folytat, de közleményüket az MTI cenzúrázta.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.