Közélet

Új szervezetet alapít Sándor Mária, a fekete ruhás nővér

Több küldöttet nem engedtek be a Független Egészségügyi Szakszervezet tisztújítására, ezért Sándor Mária gondolt egyet és új civil szervezet alapításába kezdett.

Tisztújítást tartott hétfőn a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), Kiss László elnök néhány hete mondott le, indoklása szerint konfliktus alakult ki közte és a vezetőség többi tagja között, hogy miként viszonyuljanak a fekete ruhás akciójáról elhíresült ápolónő, Sándor Mária ügyeihez.

A Népszabadság szerint a közgyűlés azzal kezdődött, hogy több városi küldöttet nem engedtek be, mert adminisztrációs hiba miatt nem regisztrálták őket a rendezvényre, miközben hónapok óta fizették a tagdíjat. Végül Sándor Mária és a kívül rekedtek elhagyták a termet.

A nővér közölte, az incidens hatására kilép a FESZ-ből, és napokon belül új civilszervezetet alapít Magyarország a Magyar Egészségügyért néven. Mint mondta, elege van a beszélgetős érdekvédelemből, új szervezete összefog a civilekkel és ki fogja harcolni a tisztességes betegellátást.

A FESZ elnökségéről lemondott Kiss László azt mondta, azért történhetett adminisztrációs hiba, mert az utóbbi hónapokban rengetegen léptek be a szervezetbe. A hétfői közgyűlésen megválasztották az új elnököt, Zalatnai Zoltánt, és arról is döntöttek, hogy egy hónap múlva megismétlik a tisztújítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik