Közélet

Kósa: a Jobbik oroszpárti, a Fidesz meg harcol a korrupció ellen

A humor legmagasabb hágóit mászta meg oxigénpalack nélkül a Fidesz új frakcióvezetője. Kósa a kémkedéssel vádolt Kovács Bélától indult és a lopás ellen harcoló Fidesznél kötött ki. Kacajriadó!

A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai korrupciós botrányának tartja a Fidesz frakcióvezetője a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP) képviselő ügyét, akinek az EP a múlt héten függesztette fel a mentelmi jogát.

Kósa Lajos kedden azt mondta, a Jobbik “éles korrupciós támadást” intézett a Fidesz és a kormány ellen, miközben “a legfontosabb kérdések a korrupcióval kapcsolatban épp a Jobbik térfelén mutatkoznak”.

Példa nélküli, hogy kémkedés miatt függessze fel egy képviselője mentelmi jogát az EP. Kovács a gyanú szerint információkat játszott át az oroszoknak, amiért ellenszolgáltatást kapott – mondta Kósa. Szerinte Kovács Bélától, illetve az ő közreműködésével érkezett a legnagyobb anyagi támogatás a Jobbikhoz.

Ha ezt összerakjuk, akkor nem lehet másról szó, minthogy itt a rendszerváltás óta valaha volt legnagyobb politikai korrupciós botrány elkenésével kísérletezik a Jobbik. A Jobbik egész egyszerűen – Kovács Bélán keresztül, idegen hatalmak finanszírozásában – nem magyar, hanem más érdekeket szolgál. Ez a korrupciónak a legsúlyosabb esete.

Azt is megjegyezte, hogy a Jobbik “Magyarország kilépését szorgalmazza a NATO-ból és az Európai Unióból”, és “az országot az oroszok felé terelné”. Kifogásolta, hogy a Jobbik támadja az állami földek értékesítését, ami mögött szerinte az állhat, hogy “a Jobbik támogatói között olyan nagybirtokrendszert támogató erők vannak, akiknek ez a földértékesítés nem jó”. A sajtótájékoztatón többen is rákérdeztek, hogy ki lehet ez az erő, Kósa csak annyit reagált, hogy “folyosói értesülések” vannak róla.

A frakcióvezető szerint a magyarországi korrupció ellen a mostani kormányzat tette a legtöbbet. Példaként említette a párt- és kampányfinanszírozás új szabályait, a közúti áruforgalom elektronikus ellenőrzését, az online pénztárgépeket és az szja-rendszert. Úgy összegzett, hogy a kormány intézkedései értelmetlenné teszik a korrupciót – idézi őt az MTI.

Nem meglepő, konkrétumtól mentes, nevetséges – ezekkel a jelzőkkel illette a Jobbik Kósa sajtótájékoztatóját kedden. Szerintük pont a Fidesz akadályozza a mentelmi joghoz való ragaszkodásával azt, hogy a Kovács-ügy lezáródjon. A Jobbik odamart kicsit a korrupció ellen küzdő Fidesz képének is, felhozva a következő ügyeket:

  • fideszes politikusok rokonainak eltitkolt vagyonnyilatkozatai,
  • titkolózás a Quaestor-ügyben,
  • a politikusi bűncselekmények elévülhetetlenségére tett jobbikos indítványok lesöprése,
  • a ciklus végi kötelező vagyonosodási vizsgálat elvetése,
  • Tiffán Zsolt által lemaffiózózott fideszesek ügye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik