kulugyminiszterium(960x640).jpg (Array)
Közélet

Gumiérveléssel mentette a külügyet az ügyészség

24.hu
24.hu

2015. 10. 20. 20:14

Van-e összefüggés aközött, hogy valaki egy befektetési alapra bízza az állami pénzt, majd az alap bedőlésekor kiveszi, de így is bukja a kamatot? Az ügyészség szerint nincs.
Korábban a témában:

Szabálytalanul fektetett be a Külügy, de nincs ok-okozati összefüggés a kamatvesztesége és a befektetés között. Legalábbis a Fővárosi Főügyészség ezzel a gumiindoklással dobta vissza a Quaestor-botrányban tett MSZP-s feljelentést a Külügyminisztérium ellen – látható/hallható az RTL Klub Híradójának videójában.

Felidézik, a Magyar Nemzeti Kereskedőház fektette be a minisztérium pénzét az offshore hátterű Quaestornál, pedig a pénzt csak állampapírban tarthatták volna. A külügy valamilyen rejtélyes reflex miatt még a bedőlés előtt kikapta a 72 milliárd forintját a befektetőcégből, de a kamatokat így is bukhatta.

A szocialista Tóth Bertalan ezért tett feljelentést, amit az ügyészség elutasított. Szerintük is egyértelmű a kötelességszegés, de a vagyoni hátránynak ehhez nincs köze, legalábbis ok-okozati összefüggés nem állapítható meg. Tóth szerint ez elfogadhatatlan és kétségbeesjtó érvelés. A minisztérium egyébként annyit válaszolt, hogy a kereskedőház minden jogszabályt betartott.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.