Közélet

Vargától egy fillért se kaptak a fideszes ügyvédek

„Mennyi pénzhez jutottak az Ön minisztériumától a fideszes ügyvédek?” Ezt kérdezték tőle.

Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője kérdésében emlékeztette a nemzetgazdasági minisztert, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszteri kinevezése után a tulajdonába tartozó Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda „számos megbízást kapott a magyar állam jogi képviseletére, természetesen több millió forint közpénzért”.

Mivel nem Trócsányi László az egyetlen olyan fideszes politikus, akinek ügyvédi irodában van érdekeltsége, ezért az ellenzéki politikus arra volt kíváncsi, kapott-e megbízást a nemzetgazdasági tárcától is a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda, illetve a Papcsák Ferenc, Gál András, Bajkai András és Tuzson Bence érdekeltségébe tartozó Ügyvédi Iroda. Ha igen, mennyit és összesen milyen értékben? – kérdezte a DK képviselője, emlékeztetve rá, hogy az általa kért információk közérdekű adatok.

Varga Mihály nevében és megbízásából  Tállai András azt válaszolta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium az írásbeli kérdésben szereplő irodáknak nem adott megbízást.

“Az állam ügyvédje”

Néhány napja a Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása mellett érvelt az igazságügyi miniszter “Az állam ügyvédje” című konferencián. Azt mondta: az állam jogi képviseletének professzionális biztosításáról, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság felállításának igényéről a kormány döntött. Az intézményt az igazságügyi miniszter irányítaná, 2017 elejétől. A felkészülést miniszteri biztos irányítaná.

Trócsányi László közölte: kell egy centralizált szervezet, amely az állam jogi képviseletét hatékonyan tudja ellátni. A Kincstári Jogügyi Igazgatóságnak a kormány tanácsadójává, az “állam ügyvédjévé” kell válnia és elvárás az is, hogy a kormánynak az igazgatóság konkrét peres ügyben egyfajta jogi szakvéleményt adjon a per kimenetelére, egyezség megkötésére vonatkozóan.

A miniszter fontosnak tartotta, hogy a külsős ügyvédi irodák részére történő kiszervezésnél is megmaradjon az állam szakmai kontrollja. Szükségesnek nevezte a perstratégia meghatározását, a kormány folyamatos tájékoztatását, a számlázások feletti ellenőrzést. Az igazgatóság személyi állományának feltöltése mellett jövőre kezdik a perek átvételének előkészítését, egységes pernyilvántartás, informatikai rendszer kialakítását.

Ellenzékben még zavarta a Fideszt

Korábban megírtuk, hogy a Fidesz – noha ellenzékben még zavarták a hasonló ügyek – egyáltalán nem tartja sem jogi, sem etikai szempontból aggályosnak, hogy az igazságügyi tárca vezetőjének és a frakció szóvivőjének ügyvédi irodája állami megbízásokat kapott. A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviselte a fejlesztési tárcát a perben, ami arra vonatkozott, hogy eltitkolhatja-e a kormány a paksi atomerőmű-bővítés hatástanulmányait, szerződéseit.

Tuzson Bence volt ügyvédi irodája szintén a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szerződött, de a párt szerint a szóvivő kilépett az ügyvédi irodából, eladta tulajdoni részét, nincs rálátása szerződéseire. Az iroda korábban a Miniszterelnökséggel is szerződött. 2012 ősze óta nagyjából 1,7 milliárd forintért kötött ügyvédi szerződéseket, és többmilliós szerződése volt a tárcának ifjabb Balsai Istvánnal is, aki nem más, mint az alkotmánybíró fia.

Ellenzékben Szijjártó Péter még arról faggatta az MSZP-t, etikusnak tartja-e, hogy a MALÉV a Forgács és Kiss Ügyvédi Irodával szerződött, amelynek korábbi tulajdonosa Kiss Elemér kancelláriaminiszter volt. Kiss Elemér akkor lemondott posztjáról, Pokorni Zoltán pedig követelte, hogy minden hasonló szerződést hozzanak nyilvánosságra.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik