Közélet

Putyinista módszerek miatt panaszolják be az MTI-t a szocialisták

Az állami hírügynökség letiltja azokat az ellenzéki közleményeket, amelyek az MTVA működését és gazdálkodását bírálják.

A médiahatósághoz fordul az MSZP, miután a Magyar Távirati Iroda megtagadta egy közleményük kiadását. A visszautasított közlemény épp azt a gyakorlatot kritizálta, hogy az állami hírügynökség megtagadja azoknak a közléseknek a közzétételét, melyek az MTVA gazdálkodását, működését vagy tájékoztatási gyakorlatát kritizálják. Bárándy Gergely szocialista politikus szerint hasonlóképpen cenzúráz az MTI akkor is, amikor Orbán Viktor barátainak és rokonainak korrupciógyanús ügyeiről van szó.

Bárándy elmondta: ha a médiahatóság visszautasítja panaszukat, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert a hírügynökség a szólás- és sajtószabadságot sérti. A politikus hozzátette: ez a gyakorlat sérti a közszolgálatiságot is és akadályozza a magyar embereket az objektív tájékozódásban. Ez Vlagyimir Putyin orosz elnök módszere – jelentette ki.

Két napja az LMP szeretett volna olyan közleményt közreadni az MTI-n keresztül, melyben azt tették szóvá, hogy a közmédia kormányzati propagandát folytat és a kormány úgy költ rá egyre többet, hogy az egyre kevésbé lát el bármilyen közszolgálati feladatot. Mint említették, az adósságátvállalással együtt százmilliárdos nagyságrendű támogatásból gazdálkodhat az MTVA.

Az MTI illetékes szerkesztője az LMP közleményét arra hivatkozva tiltotta le, hogy a hírügynökségen keresztül közreadott közlemény „nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik