Közélet

Kilépett a szakszervezetből a fekete ruhás nővér

Sándor Mária új szervezetet alapít, azt mondta, nem beszélgetni, hanem harcolni fog.

Botrányosra sikerült a Független Egészségügyi Szakszervezet tisztújítása – írja a Népszabadság. Több mint fél tucat város alapszervezetének küldötteit nem engedték be a rendezvényre, az egészségügyi dolgozók tüntetéseinek vezéregyénisége, Sándor Mária pedig bejelentette: kilép a FESZ-ből és új érdekképviseleti szervezetet alapít.

Kiss László elnök néhány hete mondott le, miután közte és vezetőtársai közt konfliktust okozott, hogyan viszonyuljanak Sándor Mária akcióihoz. Sok küldöttet arra hivatkozva nem engedtek be a rendezvényre, hogy „adminisztrációs hiba miatt még nem regisztrálták őket” a szakszervezet tagjai között, ők viszont nem értették, hogyan fordulhat ez elő, mikor hónapok óta fizetik a tagdíjat. Végül Sándor Mária velük együtt elhagyta a termet és az utcán, illetve a szemben lévő művelődési házban várták meg a rendezvény végét.

Sándor azt mondta: a kívül rekedtek mintegy hatszáz szakszervezeti tagot képviselnek, saját pénzükön utaztak a fővárosba a küldöttgyűlésre. Bejelentette, hogy az incidens miatt kilép a szakszervezetből és napokon belül új szervezetet alapít a most kizártakkal. Azt is hozzátette, hogy elege van a „beszélgetős” érdekvédelemből, új szervezete ki fogja harcolni a tisztességes betegellátást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik