Közélet

„Stressz-tesztre” küldték a kórházigazgatókat

mutos(210x140).jpg (Array)
mutos(210x140).jpg (Array)
Fejlesztik a vezetői képességeiket, van, aki érzelmi intelligenciafejlesztő tréningre ment. Megoszlanak a vélemények, hogy mennyire hasznos az évtizedek óta vezetőként dolgozó igazgatók „tesztelgetése”.

Egy 9,5 milliárd forintos uniós fejlesztési program keretében 43 millió forintot költött az Állami Egészségügyi Ellátó Központ arra, hogy felmérje a kórházigazgatók és gazdasági igazgatók vezetői képességeit és tréningekre is beíratta őket – írja a Népszava. A tesztek arról szóltak, hogy mennyire stresszesek és mennyire képesek kezelni a feszült helyzeteket. Egy több évtizedes vezetői múlttal rendelkező kórházigazgató erről annyit mondott: van, aki szeret tükörbe nézni és van, aki nem.

Nem tartanak kirúgástól

Rácz Jenő, a Kórházszövetség volt elnöke elmondta a lapnak: hétfőn érzelmi intelligenciafejlesztő tréningre megy, ez kifejezetten érdekli, ő maga kérte. Az igazgatók a tesztek eredményei alapján pszichológusokkal közösen választják ki, milyen fejlesztő tréningekre menjenek. Rácz, aki a veszprémi kórházat vezeti, úgy véli, komoly fenntartásai csak annak lehetnek, akik nem szeretik, ha idegenek is belelátnak az életükbe. Néhányan izgulnak, mert kiderült róluk, hogy nehezen viselik a stresszes helyzeteket, de kirúgástól senkinek nem kell tartani.

Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója is hasznosnak tartja a felmérést és a tréningeket, azt mondta: ebben a körben nem mindenki végzett menedzserképzőt, a vezetővé válás pedig hosszú folyamat, ezt segíthetik a képzések. A legfontosabb ugyanakkor az lenne, ha a vezetők kiválasztása előtt, komplex vizsgálat után mondanák ki a döntéshozók valakiről, hogy alkalmas-e vezetőnek vagy sem.

Sok vállalatvezető komoly pénzt fizet ezért

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ interjút ígért a programról a Népszavának, de lemondta és egy egyoldalas összefoglalót küldött a felmérések fontosságáról. A vezetők átvilágítását végző Abaculus Plusz Pszichológiai Kutató Kft. sem nyilatkozott. A veszprémi kórház főigazgatója ugyanakkor elismeréssel beszélt munkájukról, hangsúlyozva, hogy a piaci világban sok vállalatvezető komoly pénzeket fizet egy ilyen fejlesztési programért.

Az MSZP egészségpolitikusát, Havas Szófiát meglepte a program, ő azt mondta, nem tartja hasznosnak, hogy évtizedek óta vezetőként dolgozó, nagy tapasztalattal rendelkező embereket tesztelgessenek. Ő is azt támogatná, ha középvezetőktől felfelé minden szakmában az új vezetőket választanák ki hasonló módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik