Közélet

BÁH: 400 menedékjogi kérelmet fogadtak el, 86 ezer ügyet szüntettek meg

Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: a menedékjogi kérelmezők zöme még a döntés előtt elhagyja az ország területét, emiatt több mint 86 ezer ügyben megszüntette az eljárást a menekültügyi hatóság.

Kiss tájékoztatása szerint érdemi döntés mintegy 2800 ügyben született. Ezek közül 2400 esetben elutasították a menedékjogi kérelmet, és mindössze 400-ban hozott valamilyen nemzetközi védelemmel kapcsolatos döntést a hatóság. A BÁH főigazgató-helyettese kitért arra is, hogy 559-en vannak befogadó intézményekben. A határzárral kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt szerdán egy embert helyeztek idegenrendészeti őrizetbe a hatóságok – tette hozzá.

Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője elmondta: év eleje óta már több mint 330 ezer illegális bevándorló érkezett az országba. Szerdán a magyar-szerb határszakaszon 74, a magyar-horvát határszakaszon 6022 ember ellen intézkedtek a rendőrök illegális határátlépés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik