Közélet

Televíziós kampánnyal állítanák meg az Iszlám Államhoz csatlakozó franciákat

A kisfilmekben négy francia család beszél arról, hogy milyen értetlenül és fájdalommal élik meg a fiatalok elvesztését.

Véronique, Baptiste és Saliha is olyan szülő, akinek egyik gyermeke elutazott Szíriába, Jonathan pedig a 17 éves húgáról beszél szemben a kamerával, fájdalomtól elcsukló hangon.

Baptiste lánya 17 éves volt, amikor elment egy barátjával, akit egy társkereső oldalon ismert meg, és aki azóta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egy szóvivője lett. “A lányom fogta a hátizsákját, egy sapkát és eltűnt. Elrabolták a gyermekünket” – mondta a lány apja.


Stop-Djihadisme – Véronique raconte le départ… by gouvernementFR

A rövid, érzelmekre koncentráló beszámolókból az derül ki, hogy a jól szituált francia középosztálybeli családok “semmit nem értettek és láttak” abból, ami a gyermekeikkel történt.

Véronique fia 23 éves. A globalizációellenes fiatal anyja beszámolója szerint kivételezett világban élt, sportolt, zenét hallgatott. Ezért is érthetetlen az egész.

Együtt voltunk egy hétvégén.  Az egész család. Másnap reggel Németországba utazott. De onnan nem jött haza. Egy hónappal később tudtuk meg, hova ment. Szíriában van

– mondta a nő. A fiával azóta is tartja a kapcsolatot, de nem tudja pontosan hol van és azt reméli, hogy nem ragadott fegyvert és egy nap még viszontláthatja. A fiú elmúlt napokban beszélt először arról az anyjának, hogy fél a francia és az orosz légicsapások miatt. “Nagyon nehéz elmondani, mit élünk át” – mondta könnyes szemekkel a nő.

A kisfilmek végén egy ingyenesen hívható szám látható, amelyet 2014 április 29-én hozott létre a francia belügyminisztérium a dzsihádra készülő vagy oda már elutazott francia fiatalok hozzátartozói számára.

A számra eddig 3 ezer bejelentés érkezett Szíriába vagy Irakba készülő dzsihadistákról, akiknek 23 százaléka kiskorú, többségében lány.

Manuel Valls miniszterelnök szerdán megerősítette, hogy a dzsihadista csoportokkal kapcsolatot tartó 1300 francia közül jelenleg ötszáz tartózkodik Szíriában vagy Irakban.

Százakat, sőt ezreket érint a radikalizáció, ez a társadalom számára olyan jelentős kihívás, amely a családok bevonását igényli

– hangsúlyozta a kormányfő.

A televíziós spotokat mintegy húsz francia média fogja ingyenesen sugározni, köztük a legnézettebb francia kereskedelmi televízió, a TF1, a France Télévisions közszolgálati televízió valamennyi csatornája, a TV5 Monde külföldre sugárzó tévéadó, a közösségi oldalak, a videómegosztó portálok és az országos heti- és napilapok internetes oldalai.

“Nagyon nehéz harcba kezdtünk a terrorizmus ellen” – mondta Bernard Cazeneuve belügyminiszter az érintett családokkal tartott sajtótájékoztatóján. “Sok szenvedést, csalódást, tragédiát okoz azon családoknak, akiknek valamelyik tagja beállt” a terroristákhoz – tette hozzá. A kormány egy pszichológiai segítőhálózatot is létrehozott a családok számára a fiatalok toborzásának megakadályozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik