Közélet

“Köszönjük Istennek Göncz Árpád életét”

Kozma Imre atya búcsúja.

Tisztelt Szerkesztőség!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke közleményében emlékeztetett arra, hogy a Magyar Köztársaság kedden elhunyt egykori elnöke huszonöt éve, elnökké választása után így fogalmazott:

„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó.”

Kozma Imre szerint ezek nem csak szavak maradtak, a rendszerváltoztatás utáni Magyarország első köztársasági elnöke, Göncz Árpád mindig megkülönböztetett figyelemmel fordult az elesett, kiszolgáltatott emberek felé. Ismerte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját, amiről többször elismerően beszélt.

Amikor az igazság általános ereje hat, az emberből a legfontosabb értékek kerülnek felszínre, amelyekből él, s amelyekkel másokat is éltet. Köszönöm a magam és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nevében is Göncz Árpád elnök úrnak, hogy ezekből az értékekből nekünk is éppen elegendő jutott. Imáinkkal elkísérjük Isten elé, aki az Élet Könyvében jegyzi nevünket.

Így búcsúzott Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik