Közélet

Deutsch: adót kaphat a nyakába a Facebook

deutsch-tamas-internetkon(210x140).jpg (technet, hir24, netadó, internetadó, nemzeti konzultáció, internetkon, ivsz, infotér, deutsch tamás, internet, online, kormány, )
deutsch-tamas-internetkon(210x140).jpg (technet, hir24, netadó, internetadó, nemzeti konzultáció, internetkon, ivsz, infotér, deutsch tamás, internet, online, kormány, )
32 millió forint csorgott ki Deutsch Tamás netes konzultációjára, aminek lényege, hogy olcsó netet akar a nép. Interjújában beszélt még a szekértáborokról, Van Damme-ról, a Fradi-szurkolókról és hogy miként bánik majd el a nagy netes cégekkel, akik nem adóznak.

Lezárult Deutsch Tamás InternetKonja, azaz netes konzultációja arról, hogy miként nézzen ki a jövő magyar internetje. Ebből az apropóból adott interjút a Mandinernek, ahol rögtön kapott egy gyomrost azzal, hogy kevesebben válaszoltak a konzultáció kérdéseire, mint ahány párttagja van a Fidesznek. Az EP-képviselő szerint nem az a lényeg, hányan válaszoltak, hanem hogy a válaszolok akarata teljesül-e.

Deutsch szerint “tokkal-vonóval 32 millió 56 600 forintot” költöttek el az InternetKonra, ebből majdnem 23 millió kommunikációra ment el. Szerinte az olcsó net közhely, de mégis szükség van rá, sokan a net ára miatt nem használják azt. Elmondta, a válaszolók más-más módokat preferáltak a net olcsósítására:

A válaszadók 32,8 százaléka az áfacsökkentés, 25,6 százaléka a különadó-csökkentés, 35,4 százalék pedig a versenyélénkítő eszközök mellett foglalt állást.

Deutsch beszélt az excinkes Szily László történetéről is, akit saját olvasói szedtek ízekre a vele való együttműködés miatt, majd szóba került, hogy az utóbbi egy évben kevés durva közösségi oldali megszólalása volt. Ezt azzal magyarázta, hogy EIP-képviselőként az emberek választották őt, így kifakadhatott a Twitteren, de miniszterelnöki megbízottként már Orbán Viktor nevén is csorba eshetett volna. Novembertől mindenesetre visszatér a nem lacafacázó Deutsch.

Sokat beszélt arról is (pl. a Szily-ügy miatt), hogy a magyarországi szekértáborok felszámolása mennyire fontos lenne. Szerinte a baloldal rekeszti ki a jobbot a demokraták csoportjából, pedig ők, a jobboldal nem is rekesztik ki a balosokat a nemzetből, “nem mondjuk, hogy nem vagy magyar, nem vagy tagja a nemzetnek.” Bár ő maga teszi hozzá, nem jó és lojális tagjai a nemzetnek.

Érdekes példával él, a Fradi-szurkolókat hozza fel, akik miatt folyamatosan bünteti a klubot az MLSZ és az UEFA. Ők ettől még Fradi-drukkerek, még ha nem is jó Fradi-drukkerek. A kérdésre, hogy a valóságban nem a magyar kormány-e a Fradi-drukker, aki miatt rossz az országnak, Deutsch azt mondja:

Nem az európai politika „UEFA-ja”, az Európai Bizottság ítél el minket! Más csapatok szurkolótábora kiabál ránk kígyót-békát.

Egészen zseniális, ahogy az EP-ben Magyarországot támadó, saját pártjával amúgy szerinte elégedetlen Ujhelyi Istvánról beszél, akit Jean-Claude Van Damme-hoz, a belga akciósztárhoz hasonlít. “Ketrecharcos, de bokszert nem használ” – magyarázza. Pozitív példa lehet szerinte az LMP, ami “néhány fontos, szimbolikus ügyben képes volt mégis átlépni a ballib árnyékokat.”

Deutsch Tamás médiafogyasztási szokásai sokat változtak: leszokott a printlapokról és 888-at is olvas. Az a véleménye a felülről gründolt lapokról, mint a 888, hogy lehet establishment-ellenes egy kormánypárti újság is. Szerinte fontos a hitelesség kérdése, de arról nem beszél, a 888 az-e.

Mindenesetre az InternetKonnak lett eredménye, csökken az internet áfája, ezért olcsóbb lesz a net, többen használják majd. Lényeges, hogy Deutsch-nak elege van a nagy nemzetközi site-okból (Google, Facebook), amik lefölözik a hirdetési piacot úgy, hogy egy fillér adót sem fizetnek. EZt “akár az adózási szabályok módosításával”, tehát gyakorlatilag a mamutok megadóztatásával érné el, egy éven belül. Ahogy fogalmaz:

Mark Zuckerberg persze nyilván nem Deutsch-interjúkkal kel-fekszik, de egy francia és egy spanyol próbálkozást lényegében kiheréltek már, úgyhogy nem árulnék el mindent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik