Közélet

Orbán nagylelkű a közmédiával

A kormány határozott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) adósságának konszolidációjáról. Az állam átvállalja az MTVA több mint 35 milliárdos ingatlanfinanszírozási, és több mint 11 milliárdos forgóeszközhitelét. A kormányfő felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy ehhez azonnal készítse elő a költségvetési törvény módosítását. A fejlesztési miniszter dolga lesz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-hez kerüljenek át az MTVA feladatellátásához nem szükséges, per-, teher- és igénymentes állami tulajdonú ingatlanok tulajdonosi jogai.

A korábbi hírek szerint erre azért volt szükség, mert az évi több mint 80 milliárd forint közpénzből működő MTVA kiadásai olyan mértékben megnőttek az utóbbi hónapokban (az M1 hírcsatorna és az M4 sportcsatorna indításával), hogy a hiteleit már nem tudta fizetni. Állítólag a súlyos pénzügyi helyzet lehetett az egyik oka Szabó László Zsolt vezérigazgató váratlan távozásának is.

Az MTVA 2012-ben 63 milliárd forint értékű hitelt vett fel négy banktól, hogy megvehesse a Kunigunda utcai székházat, kiválthassa korábbi hiteleit. A törlesztést egy éve kellett megkezdeni. A hitelek kiváltására venné át az MNV a közmédia több tízmilliárdos ingatlanvagyonának egy részét. Az MSZP-s Lukács Zoltán az MTVA-nak adott újabb milliárdokról hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy az elmúlt években hatszázmilliárdot tapsoltak el “abban a hazugsággyárban, amit régebben állami televíziónak hívtunk”.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap korábban tudatta, a hitel átvállalásával évi 9 milliárddal fordíthatnak többet tartalom előállítására. Az adósság visszafizetését csak a tartalom-előállítás terhére tudta volna megoldani, ami ellentétes lenne a közmédia stratégiai céljaival. Az MTVA jelezte: az adósság egy részét örökölte, az nem működésből halmozódott fel, nem kell attól tartani, hogy akár 2018-ig az MTVA újabb adósságokat halmoz fel.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik