Közélet

Mennek tovább a menekültek: 75 ezer eljárást szüntettek meg

Pénteken haladja meg a 75 ezret az idei megszüntetett menekültügyi eljárások száma, túlnyomó többségüket azért, mert a kérelmező ismeretlen helyre távozott.

Az idei menekültügyi eljárások 95 százalékát kellett megszüntetni, mivel érdemben nem tudták megállapítani, hogy megalapozott-e a kérelmező nemzetközi védelmi igénye. A lefolytatott eljárásokból kevesebb mint kétezer esetében hoztak elutasító döntést, ehhez képest óriási szám a megszüntetett 75 ezer eljárás – közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) menekültügyi igazgatója, Szép Árpád az M1 műsorában.

Több gyerek érkezik kísérő nélkül

Csütörtökön 155 nemzetközi védelem iránti kérelmet regisztráltak országosan, ezzel 174 660-ra nőtt az idei menedékkérők száma. Ebben az évben eddig menekültstátust kevesebb mint százan kaptak, oltalmazott, úgynevezett kiegészítő védelmi jogállást pedig kevesebb mint 300-an.

Kitért arra is, hogy az összes kérelmező egynegyede-egyötöde gyermek. Bár a kísérő nélkül érkező kiskorúak aránya a korábbi egy százalékról az utóbbi években 4-5 százalékra nőtt, a gyerekek döntő többsége még mindig családdal érkezik.

8104-en érkeztek csütörtökön

Az ORFK a honlapján tette közzé, hogy csütörtökön 0 és 24 óra között Magyarországon 8104 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek, ebből mintegy 7800-an a magyar-horvát határt, csaknem 300-an a magyar-szerb határt lépték át.

Január elsejétől csütörtök éjfélig több mint 250 ezren érkeztek illegálisan az országba.

A határzárral kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt szeptember 15-től csütörtök éjfélig 196 ember ellen indult büntetőeljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik