Közélet

„Orbán Viktor geci?”

Simicska Lajos tévéjében Simicska-idézettel nyitja új műsorát a volt köztévés.

Ez volt Veiszer Alinda első kérdése a Hír TV-n. A kérdéssel vendégét, Nagy Kriszta Tereskovát is meglepte, aki a Kreatív által közzétett nem hivatalos videóban visszakérdez.

Ebben a műsorban szabad így beszélni?

Amikor a műsorvezető megnyugtatja, hogy ebben a hétfőn este debütáló műsorban mindent szabad, a vágott előzetes tanúsága szerint a művésznő hosszan lehajtja a fejét, majd közli, hogy ő meg egy hülye p.csa. Az extrém előadásairól is ismert Tereskova vélhetően azért kapta ezt a kérdést, mert korábban bevallotta, hogy bár szerelmes, nem akarja lecsapni felesége kezéről a kormányfőt, akiről portrésorozatot festett.

A portrékról lapunknak azt mondta, egy korára reflektáló, magyar képzőművész 2014 tavaszán nem festhet másról, mint arról az emberről, akit másodszor választott meg kétharmaddal a népe. Orbán Viktor egyénisége beszivárgott a személyes viszonyainkba, a privát szféránkba. Nagy Kriszta arról is beszélt, hogy képei nem az ő érzéseiről szólnak, hanem a befogadókéról, “az, aki szereti Orbán Viktort, ugyanolyan eséllyel talál magának itt képet, mint az, aki utálja”.

Mint korábban megírtuk, nagy a jövés-menés a Hír TV-nél. Nagy Katalin műsorvezetővel a tévé szakmai vezetője múlt héten közölte: nem tart igényt a munkájára. Tarr Péter azt mondta neki, nem „180 fokos fordulatról” van szó, csak a jövőben más nézőket akarnak megszólítani. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik