AppleMark
Élő Közélet

Horvát rendőröket fegyverzett le Magyarország

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Új nap, régi menekültválság. A legfrissebb hírek.

Mérföldkövek:
Hírfolyam 0 új
22:03

Balog Zoltán: "A törvényszegést nem lehet befogadással honorálni"

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Azokat lehet befogadni, akik erre valóban úgy szorulnak rá, ahogyan azt előírja a nemzetközi jog – mondta az emberi erőforrások minisztere az ATV-nek adott interjújában.

A miniszter arról is beszélt, hogy az elmúlt években több ezer keleti keresztényt fogadtak be.

Ők nem jelentenek veszélyt Magyarországnak, de az ő életük veszélyben volt, ezért “komoly nemzetbiztonsági vizsgálat után” lehetőséget adtak nekik, hogy Magyarországon tartózkodjanak – mondta.

Kijelentette: ki kell vizsgálni, hogy mi történt Röszkén, de bízik benne, hogy “a magyar rendőrség legalább annyira jogszerűen teljesíti ezután is a feladatait, ahogy eddig”.

21:35

Horvát rendőröket fegyvereztek le magyarok

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Kovács Zoltán sajtótájékoztatóján elmondta, mindenféle egyeztetés nélkül ezer menekült érkezett vonattal Magyarbólyba, 40 horvát rendőr kísérte őket. A horvát rendőrökkel szemben a magyar hatóságok eljártak, a mozdonyvezetőt letartóztatták – derül ki az M1 műsorából.

Kovács Zoltán szerint ezzel a lépéssel Horvátország súlyos határsértést követett el. Az ügyet magyar hatóságok vizsgálják.

Horvátországgal egyébként kiéleződött a viszony: Rogán Antal kilátásba helyezte, hogy Magyarország blokkolni fogja schengeni csatlakozásukat, Szijjártó pedig arra utasította a zágrábi nagykövetet, hogy adjon át demarsot a horvát külügyminisztériumban.

21:24

Nagykanizsán teszik vonatra a gyalogló menekülteket

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A 10 kilométer hosszú menetet már buszokkal is összeszedik, hogy vonatra ültethessék őket. A nagykanizsai Csengery utcát a rendőrség mindkét irányban, egészen a miklósfai városrészig lezárta. Az illegális bevándorlókat a Csengery utcai vasúti teherperonokhoz állított személyvonathoz tereli egy rendőrsorfal, az első érkezők szó nélkül fel is szálltak a vonatra.

Három autóbusz is érkezett a vasútállomáshoz, ahol azt lehetett hallani, hogy ezeket a buszokat elküldik a többi gyaloglóért. A közeli utcákból nagyon sokan figyelik kíváncsian a történteket, de néhány kiabálón kívül a többség csak érdeklődve nézi az érkezőket és a nagy erőkkel jelen lévő rendőröket.

21:12

Tiltakozó jegyzéket adunk Horvátországnak

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Vesna Pusic horvát külügyminiszterrel, magyarázatot kérve arra, hogy Horvátország miért hordja ezrével a regisztrálatlan bevándorlókat a horvát-magyar határra.

A magyar miniszter utasította Magyarország zágrábi nagykövetét, hogy adjon át tiltakozó jegyzéket a horvát külügyminisztériumban, amelyben Magyarország elítéli Horvátországnak “az európai joggal teljes mértékben ellentétes magatartását”.

21:02

Ausztria nem kapott hivatalos értesítést a Magyarországról érkező menekültekről

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Akár meg is tagadhatnák az érkezők beutazását, amennyiben nem akarnak menedékkérelmet benyújtani Ausztriában – közölte az osztrák belügyminisztérium a Reuters hírügynökség jelentése szerint. Ennek ellenére a hatóságok felkészültek a Magyarországról érkező menekültek fogadására. A számítások szerint nemsokára csaknem 1500 menekült érkezik a magyar-osztrák határ felől. Várhatóan 21 busz érkezik majd.

20:49

A szlovén rohamrendőrök megállították a menekülteket a horvát határon

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Egy több száz fős csoport a két ország határán fekvő Szutla folyón átvezető, Harmica átkelőhelynél lévő hídon próbáltak bejutni Szlovéniába, amikor feltartóztatták őket. Szlovén aktivisták egy csoportja korábban átlépett a határ horvát oldalára, és ott üdvözölték a menekülteket.

Egyes jelentések mintegy 200 bevándorlóról szóltak, de más értesülések már azt állították, hogy mintegy 500-an akarnak bejutni Szlovéniába. A helyszínen azt kiabálják, hogy “Szlovéniába megyünk!” és “Szabadságot!”, közülük pedig többen gyerekeket visznek a vállukon.

A szlovén hatóságok a következő 24 órában nagyjából ezer bevándorló érkezésére számítanak Horvátországból. Azt közölték, hogy a menedékkérőket beengedik, de azokat visszatoloncolják, akiket illegális bevándorlónak minősítenek.

20:42

Megnevezték az német menekültügy új vezetőjét

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Frank-Jürgen Weisének kell majd felpörgetni a menedékkérők munkaügyi integrációját. A menekültválságban a német kormány egyik legfőbb törekvése a menekültstátus megszerzésére jó kilátásokkal rendelkező menedékkérők és a menekültek minél gyorsabb munakerő-piaci integrációja, munkába állítása.

Manfred Schmidt csütörtökön mondott le, döntését személyes okokkal indokolta, de bírálatok érték a hivatalt egy augusztus 25-ei Twitter-üzenete miatt, amit a szírek “meghívólevélként” értelmezték, és ez okozta a menekülthullám drámai mértékű erősödését augusztus végén-szeptember elején.

20:26

Eltemettek egy menekült kisfiút Debrecenben

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Zatoun Ayham tízéves volt, és már betegen született, tüdősorvadása volt. Egy hete lett rosszul út közben. Debrecenbe érve rögtön kórházba szállították. Az apja vele maradt, míg az anyja tovább ment a testvéreivel Németország felé – írja a Vagy.hu.  Az édesapa próbálta megszervezni a gyermek elszállítását, de a ehhez stabilizálni kellett volna a gyermek állapotát. A kisfiú azonban két napja a kórházban életét vesztette.

20:18

Menekültek miatt marad el a magyar-horvát félmaraton

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A válsághelyzet miatt elmarad szombaton a Barcs-Virovitica félmaraton – közölte a Dráva-parti város önkormányzata péntek este az MTI-vel. Közölték, a két szomszédos országot összekötő Dráva hídon is átvezető versenyre közel félszázan neveztek a határ mindkét oldaláról.

A hagyományos futóverseny – az elsőt még a rendszerváltozás előtt rendezték meg – legutóbb a délszláv háború miatt maradt el, most 24. alkalommal rendezték volna meg. A mezőny a tervek szerint idén Barcsról indult volna.

20:14

Rogán: Magyarország visszavág majd Horvátországnak a schengeni csatlakozáskor

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Magyarország blokkolni fogja Horvátország schengeni övezethez való csatlakozását – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Horvátország európai uniós tagállamként be akar lépni a schengeni övezetbe, de ha felteszi a kezeit és azt mondja, hogy nem akarja megvédeni a határokat, akkor a magyar kormány azt fogja mondani, amikor a schengeni övezetről születik döntés, hogy erre Horvátország a jelenlegi kormányával és a jelenlegi vezetésével nincsen felkészülve.

Az Európai Unió vezetőivel szemben nekünk megértéssel és türelemmel kell viselkednünk, de minden alkalommal elmondjuk, hogy lényeges kérdésekről kell beszélni. Az uniós csúcson a magyar miniszterelnök fel fogja vetni, hogy előbb a határok megvédéséről gondoskodjunk. El fogja mondani, hogy Magyarország nem lesz gigantikus menekülttábor. Mi nem tudjuk elfogadni, hogy itt európai uniós pénzből egy óriási hotspot létesüljön. Ezeket a határokon kívül kell megalakítani.

Rogán jelezte, hogy Ausztria 48 órán belül az eredeti álláspontjához képest 180 fokos fordulatot hajtott végre. Azt mondták, hogy semmilyen körülmények között nem lesz határellenőrzés. Most már látszik, hogy mindenhol ellenőrzik a határokat.

19:57

Már nem vádolják a Röszkén átsodródott külföldi újságírókat

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Megszüntette az eljárást a rendőrség azzal a három külföldi újságíróval szemben, akiket a röszkei közúti határátkelőhelyről állítottak elő szerdán. Az újságírók azzal védekeztek, hogy a tömeg sodorta át őket magyar területre, amikor bevándorlók egy csoportja a határt védő rendőrökre támadt.

Ezt az állítást nem tudta a hatóság cáfolni, ezért a Szegedi Rendőrkapitányság bizonyítottság hiányában megszüntette a három külföldi újságíró ellen a határzár tiltott átlépése bűntettének gyanúja miatt indult eljárást – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére.

19:42

Tovarnikban rengetegen várnak a hozzánk tartó buszokra

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Akár 50 buszra is szükség lehet, hogy a szerb-horvát határnál feltorlódott tömeget el tudják szállítani Magyarország irányába – derült ki az M1 tudósításából, ahol a sötétben lehetett is látni a tömegjeleneteket, ahogyan a horvát rendőrök próbálják sorba terelni a menekülteket.

19:32

Ezer menekült is lehet Zalában az úton

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Többen angolul azt a kérdést tették fel az út mentén álló helybelieknek, hogy Németország milyen messze van.

A rendőrség az út egyik sávját szinte teljesen elfoglaló hosszú menet élén és a végén is biztosítja a gyaloglókat, de a készenléti rendőrség Surd határától nem messze, Nagykanizsa irányába egy autóbusszal szintén a menekültekre vár. Az illegális bevándorlók túlnyomó többsége fiatal vagy középkorú férfi, de néhány kisgyerek is halad velük.

19:04

Már Zalában is vannak menekültmenetek

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A somogyi Gyékényesnél menekülteket visznek a regisztrációs pontra, Zalában a menekültek menete elérte Surdot.

Egy nagyobb létszámú, illegális bevándorlókból álló csoporttal szemben intézkednek a rendőrök a gyékényesi határátkelőhely térségében – közölte a rendőrség honlapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság péntek este. A bevándorlókat a rendőrök a kijelölt regisztrációs pontokra szállítják. Arról, hogy pontosan hol vannak ezek a regisztrációs pontok, a rendőrség nem adott tájékoztatást.

Időközben a menedékkérők egy csoportja az úton gyalogolva kora este elérte a Zala megyei Surdot, ahol rendőrök biztosítják vonulásukat – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy hányan lehetnek a Somogy megyei Gyékényes felől Nagykanizsa irányába tartók, de többségében fiatal férfiak, akik egymástól nem túl nagy távolságra haladnak folyamatosan. Több rendőrautó és a rendőrség egyik szállító busza is a helyszínre érkezett.

Az MTI úgy értesült, hogy az illegális bevándorlók valószínűleg a gyékényesi vasúti hídon keresztül jöttek át Horvátországból Magyarországra. Számukat 500-600-ra becsülték.

18:37

Az osztrák alkancellár finomít az Orbán-bírálaton

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Magyarországnak a menekültügyben tanúsított magatartása vészreakció volt, ugyan túlzottnak tekinthető, de rávilágított a problémára – jelentette ki Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár.

A szociáldemokratákkal közösen kormányzó konzervatív néppárti politikus utalt arra, hogy a szociáldemokrata Werner Faymann kancellár a napokban a Der Spiegelnek nyilatkozva élesen bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Ezzel kapcsolatban az alkancellár arra emlékeztetett, hogy Ausztria és Magyarország viszonya mindig jó volt, és nem kellene hogy egy ilyen nyilatkozat veszélyeztesse a jó kapcsolatokat.

Mitterlehner úgy vélte, Európának nagyjából három-négy hete van, hogy közös menekültstratégiát alkosson, hiszen fogytán az emberek türelme.

18:30

Vonaton is beindult a menekültforgalom

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A Beremend melletti Magyarbólyon tudósítónk egy horvát és egy magyar szerelvényt látott. A magyar vonat már félig megtelt. Mikor munkatársunk megpróbált beszélgetni az egyik menedékkérővel, a készenléti rendőrök ezt megakadályozták. Az mindenesetre kiderült, hogy voltak köztük olyanok, akik Pakisztánból érkeztek.

18:09

Szijjártó kitalálta a menekültválság megoldását

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A magyar diplomácia irányítója Belgrádban Ivica Dacic szerb külügy- és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszterrel tárgyalt.

A tárgyalás után Szijjártó Péter elővezette a magyar javaslatokat:

  • Első lehetőségként azt említette, hogy létre kell hozni egy olyan uniós erőt, amely képes megóvni Görögország határait a menekültáradattól, ehhez pedig az kell, hogy Görögország világossá tegye, hány határőrre, katonára, hajóra, helikopterre van szüksége. A magyar kormány ebben támogatja azt, hogy legyen kvóta, és osszák el 28 részre a terheket, hogy meg lehessen óvni a görög határt.
  • A második lehetőségnek azt nevezte, hogy a Törökországban, Jordániában és Libanonban már létező menekülttáborok finanszírozását vegye át az Európai Unió, sőt építsen újakat is, hogy a harcok miatt otthonaik elhagyására kényszerülőknek ne kelljen egész Európáig menekülniük, és a háború lezárulása után hazatérhessenek. A magyar kormány szerint itt is lehetne kvóta, vagy akár az uniós költségvetést is lehetne módosítani.
  • A külgazdasági és külügyminiszter szerint az is megoldási lehetőség lenne, ha az Európai Unió pénzügyi támogatást nyújtana a menekültek tranzitútvonalán fekvő országoknak, Macedóniának és Szerbiának.

Szijjártó Péter szerint a magyar-szerb határon húzott kerítésnek semmi köze Szerbiához, hiszen új határátkelőhely is nyílt a nyáron; az intézkedés célja az volt, hogy Magyarország gátat szabjon az illegális bevándorlásnak. Magyarország célja az, hogy az Európai Unió legnagyobb kihívása ne vezessen a magyar-szerb kapcsolatok romlásához.

17:59

Ausztria irányába mennek a magyar buszok

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Tudósítónknak Beremenden megerősítette a rendőrség, hogy Ausztria irányába viszik el a menedékkérőket. Ide egyébként még mindig folyamatosan érkeznek az újabb horvát járművek.

17:41

Uniós bírálatot kapott Horvátország

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A bizottság szóvivője Brüsszelben közölte, nem összeegyeztethető az uniós szabályokkal, hogy a horvát hatóságok regisztráció nélkül engedik továbbutazni a bevándorlókat. Az úgynevezett dublini szabályok szerint abban az uniós országban kell elbírálni egy menedékkérő beadványát, ahol először belépett az EU területére.

Ebben az országban regisztrálni kell és ujjlenyomatot kell venni tőle a szabályok szerint. Ha a menekültek vonakodnak menedékkérelmet beadni az adott ország területén, akkor meg lehet tagadni tőlük a beutazást – húzta alá a szóvivő.

17:28

Mégsem Siklósra viszik a menekülteket

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A 24.hu tudósítója Siklóson járt, ahol cáfolták, hogy a Baranya megyei településre vinnék a Horvátországból érkező menedékkérőket. Ehelyett a tranzitbuszt Harkány irányába látta távozni. Elképzelhető, hogy az M6-os felé tartanak, amelyen az osztrák határt lehet célba venni.

17:22

Siklósra viszik a Horvátországból érkező menekülteket

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Becslések szerint a magyar hatóságok mintegy 1500 bevándorlót engedtek be Magyarország területére a beremendi határátkelőhelyen keresztül. Az MTI úgy tudja, hogy a baranyai Siklósra szállítják a magyar tranzitbuszok a Horvátország felől érkezőket.

A tömegben vizet és ételcsomagokat osztanak a segélyszervezetek, egy ember rosszul lett, őt a mentők látják el.

16:57

مكتب التحريات الوطني

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Segítünk a rendőrségnek idemásoljuk a felhívásukat:

مكتب التحريات الوطني

شرطة حفظ النظام العام

نداء

الى جميع المواطنين المتواجدين على ارض جمهورية المجر نتوجه اليكم جميعا بمساعدتنا بااعطاء اي معلومه تخص الاشخاص المعروضه صورهم

عبر الكتابه الينا عبر الايميل التالي

 

16:54

Újabb gyermekholttestet találtak Törökország partjainál

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Egy négyéves szír kislány holttestét vetette partra a tenger Törökország nyugati partjainál, Izmirnél – adta hírül a török Anadolu hírügynökség. Értesüléseik szerint a török partoktól tizenöt szíriai menekült próbált eljutni egy csónakon Görögországba, de szerencsétlenül jártak. A török parti őrség tizennégy embert – köztük nyolc gyermeket kimentett, de a kislányt nem találták meg időben.

Néhány héttel ezelőtt a hároméves szír Aylan Kurdi holttestét sodorta a partra a víz Bodrumnál. A partra vetett, halott kisgyermekről készült fotó egyszerre keltett felháborodást és megrendülést a világban.

16:42

Szijjártó bekérette a svéd és a francia nagykövetet

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A magyar külügyér arra kéri a Svédországot és Franciaországot, hogy fejezzék be a képmutatást, és ne azt az országot támadják, amely minden tekintetben betartja az uniós előírásokat”.

“Szívesen hallottuk volna a svéd és a francia miniszterelnök véleményét inkább arról, hogy elfogadhatónak tartják-e azt, hogy agresszív bevándorlók órákon keresztül kövekkel és betondarabokkal támadják a magyar rendőröket”.

Magyarország a nemzetközi előírásoknak megfelelő ellátást biztosít a bevándorlóknak, és aki ezzel ellentétes állítást tesz, az valótlanságot állít – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Manuel Valls francia miniszterelnök pénteki stockholmi sajtótájékoztatóján arra szólította fel Magyarországot, hogy “bánjon humánusan” az ország határaihoz érkező minden bevándorlóval.

A közös sajtótájékoztatón a svéd miniszterelnök is bírálta a magyar kormány hozzáállását. “A menekültek befogadásának módozatairól lehet vitatkozni, de válogatni közöttük és azt mondani, hogy a muzulmánokat nem engedjük be, elfogadhatatlan” – fogalmazott Stefan Löfven.

A KKM a pénteken bekérette Svédország és Franciaország budapesti nagykövetét.

16:33

Honnan van a menekülteknek megafonjuk?

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Egy szervezett támadásról volt szó a Röszkei határon, amely terrortámadásnak minősül, mert aki aki a határt megtámadja, terrorcselekményt követ el – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke.

Szerinte a rendőrség honlapján közzétett férfiak irányították az eseményeket. Ha valóban a szír háború elől menekülő menedékkérőkről van szó, akkor miért van náluk hangosbeszélő – tette fel a kérdést a sajtószóvivő.

16:23

A magyar külügy szerint hazugságot terjesztenek a horvát rendőrök

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a horvát hatóságok azt híresztelik: a magyar és a horvát belügyminiszter megállapodott a bevándorlók határhoz szállításáról. “Ez hazugság” – hangsúlyozta a tárca.

Magyar Levente államtitkár telefonon kért magyarázatot Josko Klisovic horvát külügyminiszter-helyettestől, és határozottan felszólította, hogy “a horvát rendőrök fejezzék be ennek a hazugságnak a terjesztését”.

16:18

A Vatikán befogadott egy szír családot

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A Damaszkuszból származó kétgyerekes családot a Vatikán tulajdonában levő lakásban helyezték el a Szent Péter tér közelében – jelentette be pénteken a pápai alamizsnahivatal. A szír családot a pápai állam területén levő Szent Anna-plébánia közössége segíti. A család tagjai menekültkérelmet nyújtanak be az olasz hatóságoknak, ami azt jelenti, hogy a következő hat hónapban a szülők nem vállalhatnak munkát. Ezért fél évig a vatikáni plébánia közössége támogatja őket. A Vatikán által segített másik bevándorló család még nem érkezett meg Rómába.

Mindkettőt Konrad Krajewski püspök, pápai alamizsnás “választotta ki” a dél-olasz Lampedusa szigetére érkezett bevándorlók közül.

16:01

Magyar tranzitbuszokra szállítják át a Horvátországból érkező menekülteket

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Tudósítónk szerint miután a több mint 1500 eddig megérkezett menedékkérő leszállt a horvát buszokról, a Röszkén már megismert BKV-s tranzitbuszokra szállítják őket Beremenden. A rendőrök egyenként feljegyzik, hogy ki melyik országból érkezett. Azt a hatóságok nem árulták el, hogy hová szállítják őket.

A már ide készített buszok némiképp ellentmondanak annak az információnak, amely szerint a magyar hatóságokat meglepte, hogy ideérkeznek a menedékkérők. A helyszínen a hangulat békés, de a rendőrség és katonaság jelentős számban van jelen.

15:46

Németország szerint nem megoldás a visszautasítás

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Steffen Seibert tájékoztatóján a magyar, a horvát és a szlovén határra vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: ami “a magyar esetet illeti, a menekültek nagy száma kétségkívül nagy megterhelést jelent egy olyan országnak, mint Magyarország, és erre tekintettel kell lenni”.

Ugyanakkor a német “szövetségi kormány szerint nem jelent hozzájárulást az aktuális menekültprobléma tartós megoldásához, ha menekülteket gyakorlatilag visszautasítanak a határon” – mondta a szóvivő.

Németország a kötelezettségekből és a terhek nagyságából adódó feszültség oldása céljából törekedik “európai szinten a tartós és szolidáris megoldásra”, amelynek elemei közé tartozik az úgynevezett hot spotok felállítása és a menekültek elkerülhetetlenül “szükséges és méltányos elosztása” – mondta Steffen Seibert.

15:28

Lázár: Horvátország vesztett az embercsempészek ellen

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a migrációs hullám megállítására az lett volna a szerencsés, ha Németország, Ausztria, Horvátország, Szerbia, Szlovákia és Magyarország közösen zárta volna le határait. Magyarország számára most a magyar-horvát határ megvédése a kérdés mondta  a hódmezővásárhelyi fogadóórája után.

Szerinte a horvát és a szerb kormány meg sem próbálta a menekültek ellátását, az ő szolidaritásukra nem számíthat Magyarország. Az elmúlt napokban változni látszik az osztrák és német menekültpolitika, az ő jobb belátásukban bízhat Magyarország.

 

15:15

Szlovéniát is felhúzta Horvátország

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Szlovénia az Európai Unió és a schengeni rendszer szabályainak megsértésével vádolta meg pénteken Horvátországot, miután Zoran Milanovic horvát miniszterelnök kijelentette, hogy országában a továbbiakban nem tudják regisztrálni és elszállásolni az újonnan érkező menekülteket. Sefic Bostjan szlovén belügyi államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a rendőrség további egységekkel készül a várhatóan Horvátországból érkező menekültáradat kezelésére.

 

15:04

Érkeznek a buszok

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A 24.hu tudósítója szerint több mint tíz busz érkezett a horvát-magyar határra. Beremendnél a gyorsan idebuszoztatott menedékkérők elindultak Magyarország felé. A horvátok a lépéssel meglepték a magyar hatóságokat, akik gyorsan felsorakoztak a határvonalon, hogy feltartóztassák a menekülteket.


24.hu / Kaufmann Balázs

 

 

14:51

A Fidesz segítséget kért a kétharmadhoz

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A honvédelmi és a rendőrségi törvény módosításának hétfői parlamenti elfogadásához szükséges kétharmados többség biztosítására kérte az ellenzéket pénteken a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Gulyás Gergely szerint most a baloldal is bizonyíthatná, hogy nem a bevándorlók pártján áll.

A törvénymódosítás megszavazása után a honvédség erői is részt vehetnek majd a határvédelemben.

 

14:46

Szijjártó: szánalmas a horvát miniszterelnök

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A magyar miniszter azután minősítette Zoran Milanovic viselkedését szánalmasnak, hogy a horvát politikus aznapi beszédében többször élesen bírálta Magyarország migrációs politikáját és azt is mondta, Horvátországban a menekültek kapnak vizet, élelmet és mehetnek, ahova akarnak Magyarországon vagy Szlovénián keresztül, Zágráb nem akarja feltartóztatni őket.

Szijjártó Péter szerint azután, hogy mindössze egyetlen nap alatt összeomlott a horvát bevándorlóellátó rendszer, Milanovics még mindig Magyarország hazug és méltatlan támadásával tölti idejét, alaptalan rágalmakat megfogalmazva.

“Talán inkább választ kellene adnia arra, hogy mit rontott el a bevándorlók érkezésére való felkészülés során, és hogy miért nem tudja Horvátország egyetlen nap után ellátni a bevándorlókat” – vetette fel, kiemelve: Horvátország megbukott a schengeni teszten, bebizonyosodott, hogy még hosszú évekre van szükségük a sikeres felkészüléshez.

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy Horvátország az uniós jogszabályok betartása helyett illegális határátlépésre, vagyis bűncselekmény elkövetésére buzdít államilag több ezer embert. Ez nem európai viselkedés – derül ki az MTI-hez eljutott közleményből.

14:42

Horvátországból ingyen szállítják a menekülteket

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Miután Zoran Milanovic horvát miniszterelnök korábban kijelentette, hogy nem regisztrálják többé a migránsokat, és oda mehetnek, ahová akarnak, a magyar határhoz közeli Pélmonostorról (Beli Monastir) és a horvát-szerb határon lévő Tovarnikról ingyenesen buszokkal szállítják az illegális határátlépőket a beremendi határátkelőre – írta az Index.hr horvát internetes portál.

Eszék melletti Csepényből pedig, ahol 600 bevándorló volt elszállásolva, Zágrábba irányítják a buszokat. Az ott lévők ugyanis Szlovéniába akarnak továbbmenni.

14:40

Gyurcsány: Orbán utasítására támadtak a menekültekre Röszkénél

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Előre megfontolt szándékkal, brutális módon, tervezetten, “minden bizonnyal a miniszterelnök” utasítására a rendőrök támadtak rá a békés menekültekre, nem pedig fordítva – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke.

Röszkénél szerdán a rendőrség hátrébb vonta a sorfalat, kinyitották a határzárat, hogy később a Magyarországra érkező ünneplő, boldog tömeget  minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtámadják – mondta Gyurcsány Ferenc, kijelentve, hogy “a megvert szerb tévéstáb”, a lengyel köztévé riportere és az ENSZ helyszínen lévő cseh alkalmazottja is hasonló tapasztalatokról számolt be.

A sajtótájékoztatón bejátszották az Al Jazeera tévécsatorna és a Kettős Mérce blog egy-egy felvételének egy részletét. Az elsőn a narrátor arról beszél, hogy a menekültek ünnepelve lépnek át a kinyitott kapun, miközben angolul azt kiabálják, hogy köszönöm. Elhangzik, hogy ezt követően viszont a rendőrök rájuk támadtak. A másik felvételrészleten egy feltehetően menekült férfi tolmácsolja angolul egy másik menekült szavait, aki szintén a rendőrség támadásáról számol be.

A DK a megszerzett bizonyítékokat eljuttatja a magyar ügyészségre – közölte.

“Nem azért, mert azt gondolnánk, hogy Polt Péter teljesítené a kötelességét”, hanem ezért, hogy később felelősségre lehessen vonni, felbujtóként, aljas szándékkal elkövetett, emberiség elleni bűncselekményért, hatalommal való visszaélésért, ártatlan emberek megveréséért – fogalmazott.

A bizonyítékokat – például a bejátszott felvételeket – elküldik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak és a hágai nemzetközi bíróságoknak is.

14:34

Horvátország nem lesz hotspot

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Horvátország nem tartóztatja fel a bevándorlókat, nem zárja le az országhatárokat, és nem vezényli ki hadseregét a határokra – közölte Zoran Milanovic miniszterelnök.

„Horvátországon keresztül szabadon átvonulhatnak a migránsok, mert mi nem vagyunk célország”.

“A szomszédjaink nagyon gyorsan összefogtak ellenünk, és most ujjal mutogatnak ránk, de mi nem fogunk szögesdrótot húzni, mint Magyarország” – mondta, majd hozzátette: azt üzenik Európának, hogy Horvátország nem lesz hot spot.

A miniszterelnök elmondta, hogy Horvátországban szeretettel fogadják a menekülteket. Innen tovább utazhatnak, mert ők Nyugat-Európába akarnak eljutni, de az újonnan érkezőket már nem tudják regisztrálni és elszállásolni, ezért áttérnek a “B-tervre”. Milanovic részleteket erről nem kívánt elárulni, de sejttette, hogy a menekültek átengedéséről és ellátásáról van szó, a horvát hatóságok nem fogják megakadályozni a belépésüket az országban, de a kilépésüket sem.

14:29

Beremend az új Röszke

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Beremendnél tranzitzónát hoznak létre várhatóan már a hét végére, hogy azok a migránsok, akik menekültstátuszt kívánnak kérni, ezt meg tudják tenni – mondta Hoppál Péter kulturális államtitkár pénteken Pécsen.

Péntekre virradó éjszaka a magyar-horvát határszakaszon is megkezdődött és tíz ponton folyik a 41 kilométeresre tervezett ideiglenes műszaki határzár építése, az első védvonal egy napon belül elkészülhet – mondta.

14:08

Fotók alapján körözi a rendőrség a röszkei zavargókat

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Angolul, németül és arabul is közzétette felhívását a magyar rendőrség, ebben fényképfelvételeken próbálja azonosítani a röszkei zavargás helyszínén levőket – az erről szóló közleményt péntek délután tette közzé a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a rendőrség honlapján.

A bevándorlók szerda délután döntötték be az átkelőkaput a Röszke-2 határátkelőnél, és megpróbáltak bejutni Magyarországra. A kövekkel, fadarabokkal, palackokkal dobáló bevándorlókat a rendőrség könnygáz és vízágyú alkalmazásával visszaszorította és visszaállította a kerítést.


Police.hu
13:53

A Honvédelmi Minisztérium úgy érezte, most kell panaszkodnia, hogy nem kap elég elismerést, mert segített a lengyel menekülteknek

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Pozitív üzenete ellenére méltatlanul kevéssé ismert az a segítség, amelyet Magyarország és népe nyújtott a második világháború idején ide menekült lengyel katonáknak és civileknek, mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a témában rendezett pénteki budapesti tanácskozáson.

Kun Szabó István szerint a történelmi hagyományok nyomán “a legmélyebb rokonszenv” övezte az érkezőket, akiknek a támogatásában az egész társadalom és a politikai elit is egyetértett.

Olyan példája volt ez a lengyel-magyar barátságnak, amelyet fontos, hogy megismertessünk a nagyközönséggel és a felnövekvő nemzedékekkel – tette hozzá a helyettes államtitkár a HM és az Antall József Tudásközpont által szervezett rendezvényen.

13:49

Pélmonostoron teljes a káosz

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A helyszínen tartózkodó Kaufmann Balázs villámriporter szerint teljes a káosz a pélmonostori vasútállomáson. Ide vonattal és buszokkal hozták a menekülteket, valószínűleg azért, hogy innen átutazzanak Magyarországra. Most viszont buszokkal viszik el őket Eszékre és Zágrábba. Nagyon kevés rendőr biztosít többezer menekültet, nem ritkák a kiabálások sem. Senki nem tudja, mit kellene tennie.

13:47

Tüntettek a menekültek Pélmonostoron

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Rövid ideig tüntettek a menekültek a magyar határ közelében lévő, kelet-horvátországi Pélmonostor (Beli Manastir) vasútállomásán, majd több százan gyalog indultak el délnek, Eszék irányába – közölte az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója pénteken az MTI-vel.

Nem indulnak és érkeznek vonatok a pélmonostori vasútállomásra, amelyet körülbelül kétezer menekült foglalt el péntek délelőtt. Az illegális határsértők tömegesen tódulnak fel azokra a vasúti kocsikra, amelyekkel az éjszaka, a szerb-horvát határ melletti Tovarnikból érkeztek meg.

Az M1 helyszínen tartózkodó tudósítójának a vasútállomás főnöke azt mondta, nem tudják, mitévők legyenek, Zágrábból várnak utasítást, hogy indítsák-e a vonatot. Eközben több száz migráns gyalog indult el visszafelé a magyar határtól Eszékre, hogy onnét próbáljon meg eljutni Zágrábba, majd tovább Szlovéniába.

A Jutarnji List című horvát napilap arról számolt be, hogy Tovarnikban még mindig több ezer migráns tartózkodik. Onnét is gyalogosan próbálnak meg Eszékre eljutni, a vasúti sínek mellett gyalogolnak az ország nyugati része felé.

13:46

A lengyelek is plakátkampányt kezdenek, de ők azért, hogy elfogadják a menekülteket

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Országos kampány indult pénteken a lengyel médiában azzal a céllal, hogy a migrációról nyújtott tájékoztatással csökkentsék a lengyel társadalom félelmeit.

A Több tudás – kevesebb félelem elnevezésű akcióban mintegy 40 lengyelországi szerkesztőség, köztük a közszolgálati média és a legnagyobb országos napilapok vesznek részt. A kampányt a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap kezdeményezésére, a lengyel bevándorlási hivatallal közreműködve szervezik.

A migráció kérdése sokat vitatott téma lett Lengyelországban, ebből látszik, “mennyi félelmet vált ez ki, mennyire hiányzik a tárgyilagos és gyakorlati tájékoztatás” – írták a szervezők a kampányt beharangozó sajtóanyagban.

A kampány egy kérdés-válasz formájában megfogalmazott tájékoztató anyagon alapszik. Ez a lengyelországi letelepedés különféle jogi formáit, az erre vonatkozó statisztikákat, továbbá a migrációval kapcsolatos legfontosabb fogalmakat és a jelenlegi európai migrációs válság fő fejleményeit ismerteti.
A

“Miért kell befogadni, illetve átvállalni a menekülteket?” kérdésre a kézikönyv úgy válaszol: “Hogy szolidaritást mutassunk a menekültek iránt, és segítsünk azoknak az országoknak, ahova a menekültek ma elsősorban érkeznek, vagyis Görögországnak és Olaszországnak”.

A “Jönnek-e hozzánk Magyarországról menekültek?” kérdésre az a válasz, hogy “ezt egyelőre nem lehet tudni”. Ezt követően az anyag arra emlékeztet, hogy a lengyel kormány júliusban 2 ezer menedékkérő befogadását vállalta, ezen belül részben átveszi az Európai Unió országaiba már megérkezett migránsokat. Emellett az Európai Bizottság további több mint 9 ezer migráns átvállalását kéri Lengyelországtól.

A dokumentum úgy értékeli, hogy Lengyelországot egyelőre nem fenyegeti a magyarországihoz hasonló migránshullám, bár növekedhet a Lengyelországba érkezők száma, amennyiben Magyarország kerítést épít a határán. Akkor a migránsok Románián, Ukrajnán és a tranzitországnak tekintett Lengyelországon keresztül próbálhatnak Nyugat-Európába jutni.

A kézikönyv szerzői úgy látják, hogy Lengyelország – amely jelenleg 11 befogadóközponttal, s bennük 431 szabad hellyel rendelkezik – bármikor növelheti az igénybe vehető helyek számát.

A lengyel kormány egyelőre nem közölte, hogy elfogadja-e az Európai Bizottság által javasolt kötelező migránselosztási kvótákat. A kormányzó Polgári Platform politikusai – köztük Rafal Trzaskowski lengyel külügyminiszter-helyettes – többször jelezték, hogy Varsó bizonyos feltételek mellett az eredetileg tervezettnél több menedékkérőt is befogadhat. A legnagyobb ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság ellenzi a nagyobb számú migráns befogadását, Jaroslaw Kaczynski pártelnök szerint ez veszélyeztetné Lengyelország biztonságát.

13:44

Hoppál Cuppál

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Kemény munkára van szükség a magyar-horvát határszakaszon is az illegális bevándorlás megakadályozására, mondta Hoppál Péter pénteken Pécsen.

A kultúráért felelős államtitkár, baranyai fideszes képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, péntekre virradó éjszaka ezen a határszakaszon is megkezdődött és tíz ponton folyik a 41 kilométeresre tervezett ideiglenes műszaki határzár építése, az első védvonal egy napon belül elkészülhet.

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke úgy vélte: Magyarország határozott fellépése egész Európának példát mutat. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a jelenlegi állapot minél előbb megszűnik, mert a megyei önkormányzatnak fontos a szomszédos horvát megyékkel való szoros együttműködés.

13:43

Brüsszel szavazással fenyeget

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Többségi szavazást helyezett kilátásba az Európai Unióban a német külügyminiszter pénteken, hogy így késztesse a menekültek elosztására a kötelező befogadási kvótának makacsul ellenszegülő országokat.

A Passauer Neue Presse című német újságnak adott interjúban Steinmeier egyebek között azt mondta, “lehetetlen, hogy csak Németország, Ausztria, Svédország és Olaszország viselje” azt a terhet, amelyet a migránsok unióba áradása jelent.

Korábbi nyilatkozatok szerint több uniós tagállam (közöttük Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) elutasítja a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztását.

“Ha másképp nem megy, meg kell fontolnunk a minősített többséggel történő szavazás lehetőségét” – mondta a német külügyek irányítója.  Az uniós szerződések értelmében minden tagállam számára kötelezővé tehető az a döntés, amelyet a tagállamok kormányai minősített többséggel hoznak, azaz a javaslatot megszavazza az olyan tagországok legalább 55 százaléka (vagyis legalább tizenöt ország), amelyek együttesen az unió népességének legalább 65 százalékát teszik ki.

A tagállamok belügyminiszterei szeptember 22-én tanácskoznak Brüsszelben ismét a menekültválságról, egy nappal később pedig rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az unióban.

“Németország segít, de ki segít Németországnak?” – tette fel a kérdést Sigmar Gabriel német alkancellár a Bild című bulvárlapban. Németország idén több mint 800 ezer migráns befogadására készül, szemben a tavalyi 200 ezerrel.

“Németország sok ember számára kínálhat új hazát, de nem mindenkinek”- tette hozzá Gabriel. “Európa értékközösség. Aki nem osztja az értékeinket, ne reménykedjen abban, hogy tartósan kapja az Európai Unió támogatását” – mondta az alkancellár.

13:42

Tarlós: Elfogytak a menekültek Budapestről

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Alig van menekült Budapesten, ezért felszámolták az ideiglenes szociális blokkokat és a Verseny utcai bázis kiépítése egyelőre szünetel – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján.

A közműcsatlakozási lehetőségeket meghagyták, a szociális blokkok gyakorlatilag bármelyik nap visszaállíthatóak – mondta Tarlós István. Azt mondta, ma ugyan nyugalom van, de “ki tudja, mi lesz holnapután”.

Szerinte a migránsok BKV-buszokkal történt szállítása miatt a belügyminiszterhez fordulnak kompenzáció érdekében. A főpolgármester szólt arról is, a kormány lépéseit támogatva azon véleményének kell hangot adnia, hogy szerinte “kettős mérce gyanújának az alkalmazása” kezd felmerülni a magyarországi határra felhúzott kerítés ügyében. Szerinte más országok is emeltek kerítést a határaikra, mégsem illették úgy azokat, mint Magyarországot az elmúlt időszakban.

13:41

Az EU beállt Orbán mögé kerítésügyben

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A magyar-horvát határ a schengeni övezet külső határa, amelyet a tagállamok olyan módon ellenőriznek, ahogyan szükségesnek látják – reagált pénteken az Európai Bizottság szóvivője arra, hogy Magyarország egy másik uniós tagállammal szomszédos határán is kerítésépítésbe kezdett.

Natasha Bertaud azt is mondta, megtagadható a belépés azoktól, akik nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal, menedékkérelmet beadni és vállalni az ezzel járó regisztrációt. Ezt a Horvátország felé terelődő migrációs nyomással kapcsolatos kérdésre válaszolta, egészen pontosan arra, hogy mit tegyen Zágráb, ha az érkezők nem akarnak regisztrálni, ám amennyiben útjukat állja, embertelen bánásmóddal vádolhatják meg, ha pedig kényszerintézkedést alkalmaz velük szemben annak érdekében, hogy regisztráljanak, akkor konfliktusba kerülhet velük.

13:17

Az Economist gyakorlatilag ignoráns vidékinek nevezte Orbánt

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Nem csak egy cikkben foglalkozik Orbán Viktorral és Magyarországgal az Economist. A világ legnagyobb presztízsű hetilapja arról is írt egy rövidebb cikket, hogy honnan ered Orbán és a magyarok idegengyűlölete.

A lap szerint a magyarok és kelet-európaiak annak ellenére idegengyűlölőek, hogy rengeteget profitáltunk a bevándorlásból és abból, amikor minket befogadtak. Ráadásul a magyarok egészen új jövevények Kelet-Európában, hiszen csak ezer éve jelentünk meg itt. Felhozzák még István király intelmeit is a befogadásról.

Ennek ellenére azt írják, hogy a magyarok azért idegenellenesek, mert nem beszélnek angolul és gyakorlatilag nem találkoznak más etnikumokkal. A lengyelekhez hasonéóajn nagyrészt fehér keresztények vagyunk.

Orbán Viktor harca is innen jöhet szerintük. A miniszterelnök ugyanis hiába jár magasabb körökben, ugyanonnan jött, ahonnan a többi magyar. Egy Budapest melletti faluban nőtt fel és nyaranta a földeken dolgozott. A politikai karrierjében 2002-ig vezetik vissza az autoritást. Ekkor jött szerintük rá arra, hogy a siker titka az erő, nem az együttműködés. Orbán ezért akar keresztény Európát.

13:02

Horvát miniszterelnök: Nem leszünk olyanok, mint Magyarország

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Horvátország nem tartóztatja fel a migránsokat, nem zárja le az országhatárokat, és nem vezényli ki hadseregét a határokra – közölte Zoran Milanovic miniszterelnök pénteken Zágrábban, rendkívüli sajtótájékoztatón.

“Horvátországon keresztül szabadon átvonulhatnak a migránsok, mert mi nem vagyunk célország”.

“A szomszédaink nagyon gyorsan összefogtak ellenünk, és most ujjal mutogatnak ránk, de mi nem fogunk szögesdrótot húzni, mint Magyarország” – mondta, majd hozzátette, azt üzenik Európának, hogy Horvátország nem lesz hot spot.

12:38

A határfolyón kelnek át Szlovéniába Horvátországból a menekültek

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Miután csütörtök délután leállt a vasúti forgalom Szlovénia és Horvátország között, a migránsok a Zágráb-Ljubljana autópályától északra fekvő Szutla folyón gyalog átkelve próbálnak Szlovéniába jutni – jelentette a 24 sata horvát napilap.

A szlovéniai Obrezje körzetében, közvetlenül az autópálya melletti szakaszon, csaknem száz illegális határsértőt tartóztattak fel a szlovén rendőrök péntekre virradóra. A migránsok egy része most a Szutla folyón gyalog próbál átkelni a határon. Azokat az illegális határsértőket, akik nem kérnek Szlovéniában menedékjogot, a hatóságok visszatoloncolják Horvátországba.  A legújabb adatok szerint eddig több mint 14 ezer illegális bevándorló lépett Horvátország területére.

12:31

A harrach ismét nem jó tanácsadó

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint szervezetten irányítják a migránsok mozgását, amelyre már külön üzletág telepedett.

Harrach Péter – a kormánypárti frakciók kihelyezett ülése után – az MTI-nek pénteken azt mondta, a tanácskozáson is kiemelten foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Szerinte köszönetet kell mondani mindazoknak, akik a kérdés rendezésében közreműködtek. Elsősorban a rendőröknek és a katonáknak, akik a rendkívüli megterhelés és a gyakori provokációk ellenére is emberségesen viselkedtek.

Szintén köszönetet kell mondani a karitatív szervezeteknek, amelyek a menekültek emberi méltóságának megőrzéséhez nyújtottak segítséget. Harrach Péter szerint a menekültek mozgását szervezetten irányítják, és kitapintható mögötte az üzleti szempont is, a mozgatásukra külön üzletág telepedett.

A kereszténydemokrata politikus értékelése szerint Nyugat-Európa iszlámosodásának folyamata visszafordíthatatlan. Ez már elkezdődött a második világháború utáni betelepülőkkel, családjaik, utódaik számának növekedésével. Ez az új bevándorlási folyamat az eddigi jelenség betetőzését jelenti – fejtette ki.

Harrach Péter beszámolt arról is, hogy a KDNP a két kormánypárt közös tanácskozása előtt külön is tartott frakcióülést. Ezen kijelölték a következő ülésszak kormányzati előterjesztéseinek felelőseit. Az ülésen Hölvényi György EP-képviselő az Európai Néppárt szemszögéből számolt be a menekülthelyzetről.

Az elmúlt időszak kormányzati változásairól szólva közölte: Simicskó István honvédelmi miniszterré történő kinevezésével a kabinet tagjainak egyharmada kereszténydemokrata, ami nagyon jó arány. Megerősítette, hogy a KDNP-frakció tagja lesz Hollik István, aki Papcsák Ferenc mandátumát kapta meg. Hollik Istvánnak kommunikációs feladatai lesznek majd – tette hozzá.

Az elkövetkező időszak feladatai között a családi csődvédelem nyomonkövetését és a termékbemutatóról szóló javaslat kimunkálását említette Harrach Péter.

11:54

Ha esetleg valakit érdekel, ezen a héten nem ítélkezett migrációs ügyekben a Szegedi Ítélőtábla

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

“Tájékoztatom Önöket, hogy a Szegedi Ítélőtáblán migrációval kapcsolatos ügyintézés ezen a héten nem történt, az ítélőtábla egy büntetőtanácsát október hó 1. napjával rendelték ki a Szegedi Törvényszékre. E tanács kirendeléssel kapcsolatos ítélkezési tevékenységéről a törvényszék jogosult tájékoztatást adni. Erre figyelemmel a továbbiakban migrációval kapcsolatos információkért szíveskedjenek a Szegedi Törvényszéket megkeresni.” – közölte Hámori Attila elnökhelyettes.

11:52

A rendőrség felkészült

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A rendőrség felkészült a tömeges migráció okozta helyzet kezelésére a horvát-magyar határnál, jelentette ki a kormányszóvivő péntek Szegeden, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán elmondta, hogy a magyar hatóságok a szerb határszakaszon alkalmazott eszközökkel megpróbálják elejét venni, hogy illegális migránsok tömegei az országon keresztül ellenőrzés nélkül jussanak az unió belsejébe.

A kormány Csongrád és Bács-Kiskun megye után további négy – Baranya, Somogy, Zala és Vas – megyére terjesztette ki a tömeges migráció okozta válsághelyzetet – emlékeztetett a kormányszóvivő. Kovács Zoltán kijelentette, a horvát menekültügyi rendszer egy nap alatt összeomlott, miközben “mi már kilenc hónapja álljuk a sarat”. Idén több mint 200 ezer migráns érkezett Magyarországra, és közülük több mint 172 ezren menedékkérelmet nyújtottak be.

11:36

Már senki nem kér engedélyt, hogy belépjen Magyarországra

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Péntek délelőttre 150-200-ra apadt a menekültek száma a magyar-szerb határ szerb oldalán a röszke-horgosi határátkelők közelében, írja az MTI.

Ugyanakkor egy néhány tucat menekültből álló csoport továbbra is ülősztrájkot tart a Röszke 2-es, vagyis a régi határátkelő bejáratánál. Angol feliratú táblákat tartanak fel, amelyeken ehhez hasonló szövegek olvashatók: “Ez Európa szégyene”; “Mi étel és ital nélkül is itt maradunk”.

Miközben csütörtökön még sátrak borították az M5-ös autópályának a szerb és a magyar határpont közötti határcsíkját, péntekre eltűnt onnan a tábor, így várhatóan hamarosan újraindulhat a forgalom az autópályán található határátkelőhelyen.

A röszkei átkelő szerb oldalán kitartó menekültek az MTI tudósítójának azt mondták, ők is csupán arra várnak, hogy buszokkal elszállítsák őket Horvátország felé. A sztráda mellett a magyar hatóságok által kialakított úgynevezett belépési pontnál, ahol a menekültek beadhatják a menekültkérelmüket, pénteken nem várakozott senki bebocsátásra.

11:33

Most lett hivatalosan is forgatókönyv a menekültválságból

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Egy kolozsvári roma szervezet vezetője a Mediafax román hírügynökség útján hívta fel pénteken a román és magyar hatóságok figyelmét arra, hogy romániai roma származású embercsempészek cigány népviseletbe öltöztetve szállítanak Magyarországról Ausztriába és Németországba illegális közel-keleti bevándorlókat.

Aurel Pascu, a kolozsvári Roma Emberiesség Egyesület (Asociatia Roma Umanitate) elnöke a hírügynökségnek azt mondta, az embercsempészek arra alapoznak, hogy a magyar hatóságok nem ellenőrzik azokat a román rendszámú gépkocsikat, amelyek cigány népviseletbe öltözött személyeket szállítanak.

Egyértelműnek gondolják ugyanis, hogy román állampolgárok utaznak ezekben a gépkocsikban. Az embercsempészek 1500 euróért vállalják, hogy a hatóságokat megtévesztő módon juttassanak el egy-egy illegális bevándorlót Budapestről Bécsig vagy a németországi Passauig.

11:30

A kvótarendszer önmagában nem megoldás

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint a menekültek elosztását szolgáló kvótarendszer önmagában nem megoldás, egyszerre van szükség a határok megvédésére és a helyben történő segítésre.

Kovács István az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában azt mondta, olyan intézkedések kellenek, amelyek “elapasztják” az emberáradatot.
Hozzátette, hogy amíg ez nem lehetséges, addig a határok védelmét kell megerősíteni, akár a közös határvédelmi ügynökség (Frontex) segítségével, mert vannak olyan országok – például Görögország és Horvátország -, amelyek erre nem képesek.

A stratégiai igazgató közölte, a határvédelmen túl a helyben történő segítésnek is van jelentősége. Ezzel kapcsolatban Törökországot említette, mert például ott vannak a legnagyobb menekülttáborok, ahol kétmillió szír, félmillió iraki és több százezer kurd menekült várja azt, hogy a hazájában rendeződjön a helyzet, és visszatérhessen a szülőföldjére.

Ezek a menekülttáborok többnyire török állami forrásból és ENSZ-támogatással működnek, de ezek is fejlesztésre szorulnak – mondta Kovács István, aki úgy véli, az uniónak prioritásként kell kezelnie ezen táborok támogatását.

11:29

Szívatja a menekülteket a magyar állam

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Az Index írta meg, hogyan tiltja ki az Európai Unió területéről a menekülteket a magyar állam. Azokat, akiket belépéskor elkapnak, választás elé állítanak. Vagy fellebbeznek, de akkor hónapokat kell táborban tölteniük, vagy elfogadják, hogy megsértették a magyar határt, amiért 1-2 évre kiutasítják őket Magyarországról. Mivel a legtöbben minél gyorsabban tovább akarnak menni, elfogadják, hogy kitiltották őket. A magyar állam azt nem mondja el nekik, hogy ezzel az egész Európai Unió területéről kitiltják őket.

Ráadásul a kerítés körüli terület Magyarországhoz tartozik, oda a szerb állam nem mehet be az emberekért. Csak az elutasító papírral kötelező a menekülteket befogadnia a szerbeknek, ilyen papírt viszont nem kapnak a menekültek.

11:08

Economist: Magyarország hisztizik, pedig nekünk van a legnagyobb szükségünk a bevándorlókra

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A világ legnagyobb presztízsű hetilapja nagy cikkben foglalta össze, melyik országoknak lenne a legnagyobb szüksége a beáramló munkaerőre. Az élen messze Magyarország végzett.

A lap szerint Magyarország, Csehország és Lengyelország menekültellenes viselkedése ellentmond a gazdasági logikának. A menekülő fiatalok ugyanis képzettek, nagyon jót tennének a gazdaságnak. Erről egyébként korábban írtunk már egy nagy cikket.

A Manpower felmérését szemlézik, ami szerint a magyar cégek fele nem talál megfelelő alkalmazottakat, ami a legjobban az IT-szektornak fáj. A lap szerint most ugyan növekszik a magyar gazdaság, de sokkal jobban teljesítenénk, ha segítenénk a menekülteknek elhelyezkedni. Azt írják, ugyan valóban nehéz integrálni a más kultúrájú, más nyelvű embereket, de hatalmas hasznot hozhat hosszú távon.

A korábbi cikkünkből többek között ezek derülnek ki:

  • A bevándorlás jót tesz a gazdaságnak.
  • A bevándorlók több adót fizetnek, mint a natív (értsd: természetes, honi) lakosság.
  • A bevándorlók kisebb terhet jelentenek a szociális ellátórendszerre, kevesebb segélyt kapnak.
  • A bevándorlók – a natív fiatalokhoz hasonlóan – képzettebbek, mint a nyugdíjaskorú lakosság.
  • A bevándorlók enyhítik a középosztály feletti natív lakosok terheit, mert olcsóbb szolgáltatásokat nyújtanak.
  • A bevándorlók miatt nem kevesebbet, hanem többet keres a natív lakosság.
  • A bevándorlók sokkal inkább hajlamosak kockázatot vállalni és üzleteket alapítani, mint a natív lakosság.
10:59

Megint vannak menekültek Szentgotthárdon

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Ismét vannak menekültek a szentgotthárdi ipari park területén kialakított ideiglenes gyűjtőponton, erősítette meg az MTI értesülését péntek délelőtt Huszár Gábor (Fidesz), a Rába-parti város polgármestere.

Elmondta, hogy éjszaka autóbuszokkal 300 menekült érkezett – úgy tudja, Baranya megyéből – a gyűjtőpontra, amely így újra üzemel. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette, hogy újból vannak emberek a gyűjtőponton, de a létszámukról nem adhatott információt.

A szentgotthárdi ipari parkban, – amelynek másik oldala már Ausztriában van – szombaton létesítettek egy 600 ember befogadására alkalmas gyűjtőpontot, ahol a katasztrófavédelem munkatársai sátrakat állítottak. Eddig azonban a menekültek ezeket nem vették igénybe, hanem a buszokról leszállva szinte azonnal átsétáltak Ausztriába.

10:40

Három évet kapott egy embercsempész

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt embercsempészés bűntette miatt gyorsított eljárásban a Nagykátai Járásbíróság egy férfit, akinek négy szír migránst találtak az autójában, amikor Tápiószecsőn elfogták – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a négy szír állampolgár több embercsempész közreműködésével augusztusban érkezett Magyarországra. Budapesten egy arabul beszélő férfival megállapodtak abban, hogy az fejenként 500 euróért sofőrt szerez számukra, aki Németországba viszi őket. Előlegként összesen 500 eurót adtak át a szervezőnek, ő ebből 400-at továbbított a sofőrnek, mondván: a többit majd a célnál kapja meg.

A szóvivő közlése szerint a férfi vállalta, hogy a határsértőket Németországba viszi, és augusztus 17-én el is indult velük a fővárosi Keleti pályaudvarról, de nem Ausztria felé, hanem Tápiószecső irányába. A településre érő járművet rendőrök akarták megállítani, hogy ellenőrizzék a benne ülőket, ám a sofőr elhajtott, és csak akkor állt meg, amikor a szirénázó rendőrautó utolérte.

A szír utasok nem tudták igazolni magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, ezért a sofőrt a rendőrök embercsempészés alapos gyanúja miatt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

A Nagykátai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a vádlottat, megbízójának nyoma veszett. A vádlottat a Nagykátai Járásbíróság három év letöltendő börtönre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától – tette hozzá Gyugyi Csilla.

10:39

A magyar-szlovén határon is teljes a káosz

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A szlovén hatóságok által a határokon elrendelt ellenőrzések miatt péntek délelőttre torlódás alakult ki az M70-es autóúton Tornyiszentmiklósnál, a várakozási idő mintegy két óra – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).

A tornyiszentmiklósi határátlépési ponton a Szlovénia felé vezető oldalon mintegy három kilométeres a kocsisor, a várakozási idő nagyjából két óra. A ZMRFK arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy érvényes, személyazonosításra szolgáló okmány, vagyis személyi igazolvány vagy útlevél nélkül senki ne induljon útnak.

10:26

A magyar határról inkább visszafordulnak és taxival mennek a menekültek

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A magyar határ melletti Pélmonostor (Beli Manastir) városából taxikkal indultak el a menekültek Eszék és Zágráb irányába, írja a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.

Miután a hatóságok úgy döntöttek, hogy a horvát-szerb határ menti Tovarnikból is a Baranyai háromszögben fekvő, a magyar határhoz közeli Pélmonostorra szállítják tovább a menekülteket – akik a horvát-szerb határátkelők lezárása ellenére is folyamatosan érkeznek Horvátországba -, a menekültek egy része mégsem Magyarország felé vette az irányt, hanem taxival indult délre, Eszékre, ahonnét menetrend szerint indulnak járatok a fővárosba, illetve Zágrábba, ahonnét pedig Szlovénia felé mennének tovább.

A lap újságírója a tarifákról is írt. A 35 kilométerre lévő Eszék városáig 40 eurót, míg Zágrábig fejenként 150 eurót kérnek a taxisok. A horvát belügyminisztérium adatai szerint pénteken 8 óráig 13 300 illegális bevándorló lépett Horvátország területére.

10:25

Hatalmas a dugó Tompánál

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A magyar oldalon 2,5, a szerb oldalon pedig 4 kilométeres kamionsor alakult ki péntek délelőtt a tompai határátkelőnél azt követően, hogy a menekültválság miatt továbbra is zárva tart a Röszke 1 és Röszke 2, illetve az ásotthalmi határátkelő – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Ugyanakkor a személyautóknak csupán néhány percet kell várakozniuk a ki- és belépésre, a forgalomban csupán az okoz fennakadást, hogy a kamionsor miatt egy sávra terelődik a forgalom.

10:24

Egyvonatnyi menekült indult a magyar határhoz

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Elindult egy vonat Tovarnikból, tele menekültekkel. A rendőrség nem mond semmit, de valószínű, hogy a buszokhoz hasonlóan Pélmonostorra mennek, a magyar határhoz.

09:20

Magyarországot túl sokáig hagyták magára

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Magyarországot túl sokáig magára hagyták a menekültválságban az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke szerint. Elmar Brok a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak a röszkei határátkelőnél történtekről azt mondta, sok menekült erőszakosan próbált átjutni a határon. Hozzátette, hogy Magyarországon meghallgatják a Németországból érkező kritikát.

Az Európai Unió túl későn reagált a menekültválságra, és Magyarországot sokáig magára hagyta – mondta a német konzervatív CDU politikusa.
Elmar Brok hangsúlyozta, hogy a válságot csak kialakulásának helyén lehet hatékonyan rendezni, és botrányosnak nevezte, hogy csökkentették a Szíriával szomszédos államokban működő menekülttáborok pénzügyi támogatását.

A válság helyi kezelése mellett az EU-ban most az a legfontosabb, hogy gyorsan fölépítsék a migránsok méltányos elosztását szolgáló kvótarendszert, és biztosítsák az előírásoknak megfelelő regisztrációt – mondta Elmar Brok.

Steffi Lemke, az ellenzéki Zöldek parlamenti (Bundestag) frakciója ügyvezető testületének tagja, aki csütörtökön a Deutschlandfunknak Budapestről telefonon adott nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte a magyar hatóságok fellépését, kiemelte: nem érdemes egymásra mutogatni, budapesti megbeszélésein pedig azt tapasztalta, hogy a magyarok úgy érzik, magukra hagyták őket a menekültválságban.

Európa “túl későn, túl gyengén és rosszul” reagált a válságra, és a migrációs hullám az európai menekültpolitika csődjét eredményezte – mondta a Zöldek politikusa.

09:17

Már hat megyében van válsághelyzet

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Csongrád és Bács-Kiskun után újabb négy megye, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye területére hirdette ki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány. A péntek reggel nyolc órától hatályos döntés a Magyar Közlönyben jelent meg.

A most közzétett rendelet – hasonlóan a három nappal ezelőttihez – az idegenrendészetért és menekültügyért is felelős belügyminiszter feladatául szabja, hogy haladéktalanul gondoskodjon a rendelet és a válsághelyzettel összefüggő jogszabályi rendelkezések tartalmáról való tájékoztatásról. A tájékoztatást a közszolgálati műsorszolgáltatók, valamint – lehetőség szerint – a körzeti, helyi műsorszolgáltatók és legalább egy országos napilap közreműködésével, a lehető legrövidebb időn belül közzé kell tenni.

Az országos rendőr-főkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője a válsághelyzet elrendelését követően legalább 15 naponként közösen tájékoztatja az idegenrendészetért és menekültügyért felelős minisztert a válsághelyzet elrendelését megalapozó feltételek fennállásáról – írja az MTI.

09:15

Orbán szerint szervezett támadás volt a röszkei áttörés

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

De a magyar rendőrök szerb segítség nélkül is megvédték a határt. Mindezt úgy, hogy közben az emberiesség szabályait is betartották.

Szerinte a magyar honvédő, Európát védő, Schengent védő politika működik. Azt is mondta, hogy áradat tart Európa felé, de ha mindenki tenné a dolgát, ez az áradat megfékezhető lenne, ki lehetne szűrni a veszélyt. A röszkei eseményeket a menekültek angol és arab nyelven irányították szerinte, miközben a magyarok fogtak egy azonosított terroristát is.

Orbán szerint Európában öngyilkos liberalizmus épül. A muszlimokkal nincs baja, azt mondja, nem szabad, hogy a mostani események az itt élő muszlim közösségnek ártsanak.

08:36

Nem találtak újabb menekülteket Baranyában

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

A rendőrség az elmúlt éjjel nem talált újonnan érkező határsértőket a magyar-horvát határ Baranya megyei szakaszán. A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján azt közölte, hogy csütörtökön éjfélig 453, magukat főként szír és afgán állampolgárnak valló illegális bevándorlót állítottak elő.

“A külföldiek együttműködtek a rendőrökkel, ellenállást nem tanúsítottak, kényszerítő eszköz alkalmazására nem került sor, személyi sérülés nem történt” – írták. A rendőrség a térségben a szükséges erőkkel és eszközökkel van jelen, fenntartja a közrendet és a közbiztonságot.

07:49

Orbán: Már épül a kerítés a horvát határon

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Péntekre virradó éjszaka megkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-horvát határon, a kerítést 41 kilométeren építik ki, és az első védvonal még a nap folyamán el is készül, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

“Ugyanazt az akciót kell végrehajtani, mint amit végrehajtottunk a szerb-magyar határon” – mondta a kormányfő, közölve, hogy több száz rendőrt és katonát vezényeltek a magyar-horvát határhoz. 600 katona már a helyszínen van, a nap folyamán további 500, hétvégéig pedig még másik 700 katona érkezik. Emellett ott van már mintegy 200 rendőr, akikhez pénteken még 100-an, a hétvégén pedig további 500-an csatlakoznak.

A nyugat-balkáni embercsempész-útvonal fennmaradt: Magyarország ugyan meg tudja védeni a magyar-szerb határt, de ez nem szüntette meg a bevándorlóáradat utánpótlását, “azzal kell számolni, hogy Magyarország déli határainál továbbra is elhalad az a hatalmas tömeg, amely korábban Magyarországon keresztül akart Ausztriába jutni” – fejtette ki. A kérdés az – folytatta -, hogy a bevándorlók Horvátországból hogyan folytatják az útjukat. Látható, hogy az egyik ilyen, nem jelentéktelen útvonalat Magyarország felé tervezik, “mi pedig ezt próbáljuk elhárítani” – mondta.

“Nincs olyan homokbucka, vakondtúrás, ami mögé el lehetne bújni úgy, hogy azt remélhetné valaki, hogy törvénytelen módon bejuthat Magyarország területére”

Orbán Viktor szerint “amikor helyzet van, akkor mi délről, sem a szerbektől, sem a horvátoktól, nem számíthatunk segítségre”. Rosszabb hír szerinte, hogy Magyarország Nyugatról sem számíthat segítségre, “onnan sem csitul majd a bennünket kritizáló hang”. Szavai szerint az európai média és politika egy részében a liberalizmus egy olyan válfaja érvényesül, amely “öngyilkos liberalizmus”, mert a saját életformánkat sodorja veszélybe. A miniszterelnök reméli ugyanakkor, hogy Szlovénia komolyan veszi a schengeni határvédelmet.

Orbán Viktor arról is beszélt a rádióinterjúban, hogy a magyar hatóságok már fogtak terroristát. Mint fogalmazott, “tudjuk, kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről”. Hozzátette, az akciót arab és angol nyelven irányították hangosbemondókból “megszervezett médiaháttérrel”.

A szerdai röszkei eseményeket úgy kommentálta: Szerbia irányából egy felfegyverkezett támadás érte Magyarországot és a határt védő – és az emberiesség szabályait a legteljesebb mértékben figyelembe vevő – magyar rendőröket, amit Szerbia meg sem próbált megakadályozni.

“Mi azt akarjuk bebizonyítani (…), hogy lehet, hogy nagy áradat tart Európa felé, de ha mindenki elvégezné a feladatát, akkor ezt az áradatot meg lehet fékezni, szervezett keretek közé lehet szorítani, és átláthatóvá lehet tenni” – mondta a kormányfő. Utóbbival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa nem tudja, kiket enged be: nem egyszerűen bevándorlási problémáról van szó, komolyan kell beszélni a veszélyről, a terrorizmusról is.

Orbán Viktor ismét kiállt ugyanakkor a Magyarország élő muszlim közösség tagjai mellett, akik – hangsúlyozta – értékes emberek. Ezzel kapcsolatban kiemelte: vigyázni kell arra, hogy a keresztény Európa melletti magyar nézetek ne öltsenek iszlámellenes köntöst. Magyarország sosem fog iszlámellenes politikát folytatni – jelentette ki.

Az illegális bevándorlás európai kezelésével kapcsolatban azt mondta, ma minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az illegális bevándorlás utánpótlását megszüntessék, meg kell szakítani ezt “az üzleti láncolatot”. Első a határok megvédése, ezt követően lehet a már bejöttek elhelyezéséről vitázni – erősítette meg álláspontját.

A miniszterelnök politikai bűncselekménynek nevezte azt a felvetést, hogy pénzkérdéseket – a strukturális források egy részének megvonását – összekötnének a bevándorlás – a kvótarendszer – kérdésével. Az uniós forrásokkal kapcsolatban megismételte azt az álláspontját, hogy “gyarmat lennénk”, ha fennmaradnának a hatalmas különbségek az EU-ban újonnan belépő, korábban kommunista országok és a régi EU-tagállamok között. Európa éppen azért dolgozott ki bizonyos gazdasági mechanizmusokat – magyarázta -, hogy az újonnan belépő országok ne gazdasági gyarmatként létezzenek, hanem részt tudjanak venni a fair versenyben.

07:38

Nagyon aggódik Szijjártó a horvátokért

24.hu
24.hu

Frissítve: 2015. 09. 19. 07:182015. 09. 18. 07:38

Aggodalmának adott hangot a magyar és a szlovén külügyminiszter amiatt, hogy egyetlen nap alatt összeomlott a horvát bevándorló-ellátási rendszer, és Horvátország a bevándorlók ellátása helyett továbbküldi a migránsokat Szlovéniába és Magyarországra – tájékoztatta péntek reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t.

Szijjártó Péter és Karl Erjavec telefonon egyeztetett a migrációs helyzetről. A két politikus egyetértett abban, hogy fontos a schengeni határok megvédése.  A kétoldalú egyeztetés a szlovén nemzetbiztonsági tanács péntek délutáni ülése után folytatódik.

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.