Közélet

Orbán szégyenfoltból Európa hőse lett

Orbán Viktor épp billeg.

Vagy hős lesz belőle a menekültválságban, vagy szégyenfolt. Eddig sokáig úgy tűnt, szégyenfolt, most pedig egyre inkább úgy, hogy hős.

Orbán keményutas, menekültellenes politikája nagyon népszerűtlen volt Európában a menekültválság elején. Sőt, nem is csak akkor, hiszen még egy hete is Magyarországon rágódott a teljes világsajtó. Nem csak Menekültgáncsoló Petra, de a Röszkei Ételdobálás is az összes nagy lap vezető anyaga volt. Szinte versenyt futott a nyugati sajtó, hogy ki tudja jobban lehordani Magyarországot. Az eddigiekkel szemben tényleg a menekültválság frontvonala lettünk.

Frontvonal

A frontvonal szerepét ugyanis egészen eddig Görögország és Olaszország vitte. A rengeteg tengerbe fulladt menekült mellett a Magyarországon átgyalogló tömegek Európa szemszögéből talán elhanyagolhatónak is tűnhettek. Ezért is kelthetett olyan durva visszatetszést, amikor Orbán elkezdett keménykedni olyan menekültekkel szemben, akiknek eleve nem is volt célja Magyarországon maradni.

Aztán elkezdtek olyan vélemények jönni a Fidesztől, hogy a főnök elemében van, saját magára pedig, mint a keresztény Európa védelmezőjére tekint, akinek hálátlan, de fontos feladata van. Megakadályozni a népvándorlást. Később már Orbán is globális ideológiai harcként kezdett beszélni a határzárról, ahol a gyenge liberalizmus elbukott, de az erős állam fennmaradt.

Fotó: AFP / Thierry Charlier
Fotó: AFP / Thierry Charlier

Újra erős Magyarország

Ez azért elég érdekesnek tűnt akkor, amikor a magyar állam arra nem volt éppen képes, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a menekülteknek. Már amikor egyáltalán szeretett volna. Volt olyan két hét, amikor az elmúlt öt évben gondosan építgetett erős állam mítosza szertefoszlani látszott. Aztán felépült a határzár, kiment a hadsereg és Orbán újra erősnek tűnt.

Kellett ehhez az is, hogy a német tartományi vezetők szembesüljenek a valósággal. Addig volt könnyű befogadót játszani, amíg nem a bajor kisvárosokban kellett elszállásolni menekültek tízezreit. Amikor ez jött, azonnal elkezdtek nyomást gyakorolni Merkelre. Majd újra bevezették a határellenőrzést.

Sereghajtóból éllovas

Gyakorlatilag ez volt az a pont, ahol Orbán már nem volt vállalhatatlan, hanem elindult a hőssé válás útján. Ha már a németek is lezárják a határokat, akkor nem ciki egyetérteni a magyar kormánnyal. A magyar kormány pedig úgy csinált, mintha a németek egyetértenének velünk. Pedig még véletlenül sem a schengeni megállapodást törölték el, ahogy azt sokan írták. Ezeknek a szabályoknak simán megfelel a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása. De a németeket sok más ország is követte, egyre kevésbé lett ciki megmutatni, hogy nem fogadjuk szeretettel a menekülteket.

Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória
Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória

Pedig egyébként a német kormány továbbra is azt mondja, a hozzájuk várható körülbelül egymillió menekültet még be tudják fogadni. (Szó sincs azokról a százmilliókról, akiket Orbán emlegetett. Komplett országok ürülnének ki, ha így lenne.)

Lényegtelen számok

Orbán hősszerepéhez az is kellett, hogy a teljesen inkompetensnek tűnő Európai Unió vezetői eközben teljesen elhanyagolható számokról vitatkoztak, miközben mindenki elmondta, hogy ez közös probléma, közösen kell megoldani. A közös megoldás az lett, hogy ma megszavazták a 120 ezer menekült elosztásáról szóló kvótarendszert, miközben a németek ugye ennek tízszeresét várják. Pedig az eredeti probléma az volt, hogy az Unió tagországaiból 3-4 fogadja be szinte az összes menekültet, miközben a keleti tagországok semmit nem akarnak tenni. Sőt, itt éppen nagyon ciki volt magyarnak lenni, mert minket az összes vitában kiemelten leszidtak.

Pedig sunyítottak a csehek is. Az is érdekes, hogy mostanra szinte mindenkivel összevesztünk a szomszédból. Ausztriával voltak csörtéink, a románok nem voltak hajlandóak átvenni egy diplomáciai jegyzéket, a szerbek azért hisztiznek, hogy átlőttünk hozzájuk vízágyúval, a horvátok pedig aláznak minket, hogy nem tudunk bánni a menekültekkel. Az egyetlen szövetségesünk Közép-Kelet Európában Robert Fico maradt. Szomorú helyzet. Mindezt úgy, hogy közben ezeknek a tagországoknak jó része valószínűleg titokban irigyli Orbán hozzáállását a menekültkérdéshez, de az ezzel együtt járó nyugati szemöldökránolásért már nem rajonganának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik