Közélet

Magyarországot minden oldalon káosz veszi körbe – ÉLŐ

13:49 – Befogadtuk a menekült ikrek menedékkérelmét

A Szíriából érkezett Fahed és Khaled msot szerencsésnek érezheti magát. A magyar állam volt olyan nagylelkű, hogy befogadta a menedékkérelmüket, és mivel kisgyerekes családról van szó, nem is Röszkén, hanem Vámosszabadiban várhatják meg az eljárás végét. Velük van a hároméves öccsük, az apjuk és anyjuk is.

UNHCR/Facebook
UNHCR/Facebook

 

A Hvg szerint az angolul jól beszélő ikrek Damaszkuszból indultak el fél éve, ahol az apjuknak négy jólmenő nőiruha-szalonja volt. Az üzletek és az otthonuk megsemmisült a bombázásokban.

13:40 – Brüsszelből szóltak be a magyar kormánynak

Bármilyen kísérlet, amely falak és kerítések építésére irányul, “nem az az Európa, melyet mi akarunk” – mondta Cecilia Malmström uniós biztos Brüsszelben, az Európai Bizottság szokásos szerdai ülését követően.

Mina Andreeva, a brüsszeli testület szóvivője az egyik népszerű közösségi oldalon egyértelművé tette: a politikus arra akart reagálni, hogy Magyarország a szerb határ után a román határ egy szakaszán is ideiglenes határzárat tervez létesíteni.

13:20 – Mindenki Sidbe akar menni

Sid lett az új jelszó a menekültek között, miután lezárták a magyar határt, írja a Hvg. Magyarkanizsára még mennek ugyan, de egyre kevesebben. Sőt, még at MTI tudósítójától is azt kérdezték, hogyan jutnak el Sidbe. Úgy néz ki, a határzárral sikerült Horvátország felé tolni a problémát.

13:00 – Tegnap csak százan kértek menedékjogot Magyarországon

Az első nap összesített adatai szerint kedden 94-en nyújtottak be kérelmet a Magyarországra beléptetés és menekültstátusz iránt, mondta el Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó szerdai sajtótájékoztatóján Szegeden.

A kérelmezők között 13 gyermek volt, az állampolgársági összetétel szerint pedig afgán, bangladesi, kongói, pakisztáni, szír és szomáliai emberek.

12:52 – Megint Ponta Viktor köt belénk

Victor Ponta román miniszterelnök szerdán azt mondta, hogy “az európai politikusokhoz csatlakozva elítéli Magyarország szégyenletes magatartását migránsügyben”, ahányszor az indokolt lesz, függetlenül attól, hogy Budapest ezen megsértődik vagy sem.

A kormányfő a bukaresti parlament folyosóján nyilatkozott újságíróknak. Szerinte a Magyarország által épített kerítéssel kapcsolatban ő nem tett egyebet, mint a többi európai politikussal összhangban elítélte Budapest Európára nézve szégyenletes magatartását.

Azt is mondta, hogy Budapest nem Bukaresttel, hanem valamennyi európai politikussal vitatkozik. Szerinte a kerítésépítés, valamint a kutyák és fegyverek használata nem oldja meg a menekültkérdést.

12:49 – A szerb-magyar határról is elindult egy busz Horvátország felé

50 ember volt rajta. Vagy egy helyi vállalkozó, vagy a szerbiai menekültügy szervezte az utat. Sidbe mentek, mint a korábbi buszok.

12:37 – Négy menekült nőnél indult be a szülés Röszkén

Az LMP legalábbis úgy tudja, hogy hárman ott is szülték meg a gyereküket, az anya és a gyerek életét veszélyeztető környezetben. A párt segítséget vár.

12:35 – 200 millió forintot ad a kormány a segélyszervezeteknek

Humanitárius katasztrófát sikerült megakadályozni az elmúlt napokban azzal az összehangolt munkával, amelyet a magyar hatóságok a segélyszervezetekkel együtt végeztek a szerb-magyar határ térségében, mondta Balog Zoltán.

A miniszter szerint a rendvédelmi szervek feladata a határ védelme mellett a segélyszervezetekkel, a gyermekvédelemmel, az egészségüggyel együttműködve megvédeni és ellátni azokat, akik menedéket kérnek.

A kormány döntött arról, hogy 200 millió forinttal támogatja azt a három humanitárius szervezetet – a Magyar Vöröskeresztet, az Ökumenikus Segélyszervezetet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot -, amelyek segítik Magyarországon, valamint – testvérszervezeteikkel együtt a szerb oldalon – a migránsok ellátását – közölte a miniszter.

12:32 – 275 ezer dollárt gyűjtött össze a menekülteknek egy magyar orvos

Váczi Pétert a hároméves Aylan Kurdi halála rázta meg. Az volt az eredeti teve, hogy az Indiegogon annyiszor ezer dollárt gyűjt össze, amilyen hosszú a magyar kerítés. De félrenézte a kerítés hosszát száz kilométerrel. Azt írta, az ember a szívével lát. Az adományokból a terepmunkát végzőket kívánják támogatni.

12:18 – Megpróbálták kitépni a kerítést Röszkénél

Szerda este történt az ATV szerint. Rongyokat csavartak köré és megpróbálták kihúzni. Később ultimátumot adtak a rendőröknek, hogy ha egyig nem engedik át őket, kitörnek. Ezután nem történt semmi.

12:08 – Megszűnt a vonatközlekedés Salzburg és Németország között

A határellenőrzés miatt késések és kimaradások voltak, ezért az ÖBB bejelentette, hogy meg is szünteti a járatot.

12:02 – Ahol a határzár és a Gyoda végetér

11:57 – Így néz ki most a szerb-magyar határ az égből

11:48 – Nagyon megérte építeni a határzárat

Balog Zoltán emberi miniszter azt mondta, az emberiességet és a keménységet megfelelően ötvözik a rendőrök. Jutalmuk nem is marad el, Erzsébet-utalványokat kapnak a szolgálat után.

11:47 – Tévedtünk, mégsincs minden rendben

Megint torlódás van Hegyeshalomnál. Körülbelül egy kilométeres a sor.

11:36 – Már csak 25 kilométer hiányzik a kerítésből a szerb határon

Gőzerővel épül a határzár, múlt csütörtökön még csak 70 kilométer állt a 175-ből, ma már csak 25 kilométer hiányzik. Ezt a Honvédelmi Minisztérium mondta a Népszabadságnak. A Gyoda már csak azokon a részeken áll, amik nehezen megközelíthetőek, mocsarasak.

11:30 – LMP: határzár kell a génmódosított növényeknek!

:((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

11:10 – Horvát miniszterelnök: Átengedjük a menekülteket

Zágráb átengedi Horvátországon a menekülteket, és segíteni fog nekik, hogy eljussanak Nyugat-Európába, közölte Zoran Milanovic miniszterelnök szerdán.

“Horvátország kész arra, hogy befogadja ezeket a szerencsétlen embereket, és segítse őket abban, hogy eljussanak oda, ahová akarnak menni. Ez nyilvánvalóan Németország vagy valamelyik skandináv ország” – mondta a parlamentben a kormányfő, képviselői kérdésre válaszolva. Az nem derült ki szavaiból, hogy milyen irányban engedik tovább a migránsokat.

A miniszterelnök szerint szerdára virradó éjjel mintegy 150 menekült érkezett Horvátországba. Milanovic szerint Horvátországban közel sem lesznek olyan állapotok, mint Szerbiában és Magyarországon. Továbbra is elutasította, hogy falakkal vagy szögesdróttal védjék meg az ország határait a menekülthullámmal szemben.  Azt is mondta, hogy szem előtt tartják az ország alapvető biztonsági és nemzetbiztonsági érdekeit.

 

10:40 – A nap legfontosabb képe

24.hu
24.hu

Varju László (DK) alaposan dokumentálja önmagát és a menekülteket.

10:22 – Minden rendben van

Ásotthalomnál már nincs torlódás. Sőt, Hegyeshalomnál sincs.

10:11 – Nagyon kéne már az a fal az oláhok felé

Két afgán határsértőt fogtak el a román határrendészek kedd délután a magyar-román-szerb hármashatár közelében. Mihaela Les, a román határrendészet temesvári kirendeltségének a szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a határsértőket a romániai Óbéb (Beba Veche) térségében vették őrizetbe. Azt mondták a határőröknek, hogy Magyarországon át szeretnének Németországba jutni, de eltévedtek, ezért kerültek román területre. A szóvivő szerint a román határőrök megállapították, hogy afgán állampolgárokról van szó.

A két afgán férfi azt kérte, hogy engedjék vissza őket Szerbiába. A román hatóságok a vonatkozó román-szerb egyezmény értelmében el is indították a visszabocsátási eljárást.

09:57 – Átért az első menekültcsoport Horvátországba

Az első migránscsoport már szerda reggel nyolc órakor megérkezett a horvátországi Tovarnikba, tájékoztatott az N1 horvát hírcsatorna. A menekültek azzal a busszal érkeztek a szerb-horvát határra, amely még kedd este indult a macedón-szerb határról, Presevóból.

A horvát közszolgálati televízió tudósítója szerint a bevándorlók – mintegy ötvenen – gyalog indultak el a horvát határátkelő felé, majd útközben váratlanul a kukoricás felé vették az irányt, és illegálisan lépték át a határt.

09:55 – Harmincöt (35!) esetben indult büntetőeljárás migráns eszközével elkövetett Gyodaátlépés bűntett megalapozott gyanúja miatt

Harmincöt esetben indult büntetőeljárás a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt kedden a magyar-szerb határ térségében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerdán Szegeden.

Csiszér-Kovács Viktória az ORFK sajtótájékoztatóján elmondta, a rendőrség vizsgálja, hogy a határ illegális átlépése során történt-e más bűncselekmény is, megrongálták-e a határzárat.

09:50 – Járványügyi kockázatot jelentenek a kerítésnél ottragadt migráncsok

Állítja a tisztifőorvos. Azért azt is megjegyzi, hogy a migránsok között egyelőre nem találtak olyan betegségeket, amelyek a magyar lakosságot veszélyeztetnék, de óvatosságra int.

Paller Judit az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, járványügyi kockázatot jelent a megnövekedett migráció, de leginkább az egymás közötti érintkezés miatt alakulnak ki megbetegedések, ezek jellemzően a hányásos, hasmenéses fertőzések, és a hűvösebb idő beköszöntével jellemzőbb lesz a felső légúti megbetegedés is.

Szerinte a migránsok által használt területeken nincs megfelelő infrastruktúra, ezeken a helyeken több napig életvitelszerűen élnek, ennek minden következményével. Ezek a körülmények is okozzák például a belső fertőzéseket. Ennek ellenére a befogadóállomásokon megfelelőek a higiénés feltételek.

09:40 – Bíróság elé kerültek, pedig nem is ők vágták át a Gyodát

Négy iraki állampolgár bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy a négy vádlott kedd reggel Röszkénél a gyorstelepítésű drótakadályon átmászva lépett magyar területre a szerb-magyar határon. A kerítést nem rongálták meg, mivel azt korábban ismeretlenek már kihasították és felhajtották. A bűncselekmény elkövetését elismerő határsértőket a rendőrség őrizetbe vette.

A határzár tiltott átlépésének bűntette miatt indult eljárásban a Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, az őrizet 72 óráján belül kezdeményezte a terheltek bíróság elé állítását – közölte a szóvivő. A rendőrség szerda reggelig további öt menekült ellen indult bűnügyben indítványozott gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítást.

09:18 – Mennyi lesz a taxi a horvát határig?

Presevóból Sidbe 35 euróért vitték el az első menekültcsoportot.

09:08 – Kösz, Orbán, mondták a német neonácik

neonaci

A hős magyar miniszterelnöknek a Facebookon gratulált a Német Nemzeti-Demokrata Párt. Hálásak, hogy Orbán megakadályozta, hogy idegen kultúrák lepjék el Európát.

09:01 – Megint fantasztikus képek jöttek egy annyira nem fantasztikus helyről

MTI Fotó: Ujvári Sándor
MTI Fotó: Ujvári Sándor

08:50 – Hatalmas sorok Szerbia felé

Mintegy 4 kilométeres volt a sor a magyar-szerb határ kelebia-tompai átkelőjénél szerda reggel, éjszaka ugyanis csak itt, illetve a 90 kilométerrel távolabbi, béreg-hercegszántói átkelőhelyen lehetett Szerbiából Magyarországra jutni.

A szerbiai autós és motoros szövetség tájékoztatása szerint Kelebiánál és Béregnél (Backi Breg) megnőtt a forgalom, 20 percnél hosszabb várakozásra azonban nem kell számítani. Az MTI tudósítója a vajdasági Kelebián azt tapasztalta, hogy ennél jóval többet kell majd várnia annak, aki Szerbiából Magyarországra szeretne jutni, a kocsisor ugyanis a határzónán kívülre ér, körülbelül 4 kilométer hosszú.

Hét órakor megnyílt a gyála-tiszaszigeti és a bajmok-bácsalmási átkelő is, ezeket a határátkelőhelyeket azonban csak a szerb állampolgárok, valamint az Európai Unió és Svájc állampolgárai használhatják.  A szerbiai autós és motoros szövetség azt is közölte, hogy a horgos-röszkei és a királyhalom-ásotthalmi átkelőket nem nyitják meg szerdán.

08:33 – Répássy szerint megalapozatlanok a kritikák

Az új jogszabályok mindenben megfelelnek a nemzetközi menekültügyi előírásokban szokásosnak, mondta az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Megalapozatlannak nevezte azt a bírálatot, amely szerint a menedékkérők nem használhatják az anyanyelvüket az eljárás során, hiszen a tolmácsoláshoz mindenkinek joga van, ez csak akkor mellőzhető, ha az illető nyilatkozik arról, hogy nem kéri a fordítást.

Azt a kritikát pedig, amely szerint Szerbia nem biztonságos ország, mert ott nem megfelelő a bevándorlók ellátása, félrevezetőnek tartja, mert Szerbia uniós tagjelölt ország, és az Európai Unió is biztonságos származási országként ismeri el.

08:26 – A Google megduplázza a menekülteknek adott pénzt

Egyszer már adtak egymillió eurót, most bejelentették, hogy ötmillió euróig megdupláznak minden adományt, amit a felhasználók adnak.

08:20 – Megint lezárták az ásotthalmi átkelőt

Az országos rendőrfőkapitány szerda reggel 7 órától ismét felfüggesztette az ásotthalmi közúti határátkelő működését, tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t.

A közlemény szerint a határforgalom azért szünetel, mert a szerb oldalon kialakult helyzet miatt a határátlépés feltételei jelenleg nem biztosíthatók. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a röszkei autópálya- és közúti határátkelőhely sem működik. Várkonyi Gergely azt tanácsolta az utazóknak, válasszák a tompai vagy a tiszaszigeti határátkelőhelyet, ez utóbbi 7 és 19 óra között üzemel.

08:09 – Rostowski: Racionális az, ahogy Kelet-Európa reagál

A keleti uniós tagállamok migrációs politikája határozott, a saját érdekeiket szolgálja, racionális és összhangban van azzal, ahogyan más tagállamok reagáltak, amikor arra szólították fel őket, hogy legyenek szolidárisak, írta a Financial Times szerdai számában Jacek Rostowski korábbi lengyel pénzügyminiszter.

Az euróválságban Németország is ellenállt az ilyen felszólításoknak, és a gyökeresen megváltozott körülmények dacára az érvényes szabályok betartását követelte, így a kelet-európaiak érve elég erős, amikor azt mondják: a menedékkérőkre vonatkozó érvényes szabályokat is egyszerűen be kell tartani.

A volt lengyel miniszterelnök-helyettes szerint az érkezők többsége nyilvánvalóan valóban menekült, nem gazdasági bevándorló, akinek a nemzetközi jog szerint az első biztonságos országban joguk van menedéket kérni, annak az országnak pedig kötelessége befogadni őket, akármennyien legyenek is.

Ezek Törökország, Jordánia és Libanon, a Földközi-tengeren érkezők számára pedig Olaszország és Málta. Rostowski úgy véli, hogy hihetetlenül rövidlátó dolog volt, hogy Európa nem segítette ezeket az államokat tetemes pénzügyi támogatással.

08:00 – Már érezni az osztrák határzárat, egy kilométeres a torlódás Hegyeshalomnál

Egy kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, ahol az osztrák hatóságok reggel hét órától ellenőrzik a Magyarországról kilépőket, tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya szerda reggel az MTI-t.

A magyar-osztrák határszakaszon a hegyeshalmi mellett a Kópháza-Sopronkeresztúr (Deutschkreuz) határátlépési pontnál is ellenőrzik az autókat. Ott egyelőre folyamatos a haladás.

07:57 – Reggel óta újra van határellenőrzés az osztrák-magyar határon

A Budapest-Bécs közötti autópályán Nickelsdorfnál, a Kópháza-Deutschkreuz közötti úton, valamint a Bucsu-Schachendorf közötti határ osztrák oldalán folynak ellenőrzések. Az osztrák rendőrség azt közölte, hogy napközben további tíz átkelőre is kiterjeszti az ellenőrzést. Nickelsdorfnál szúrópróbaszerűen állítják meg az autókat, de az ideiglenesen kiépített ellenőrzőpont miatt lassul a forgalom.

07:56 – Kósa addig véd, amíg kell

Magyarország egészen addig megvédi a schengeni határokat, amíg hivatalos úton nem jelzik neki, hogy erre nincs szükség, mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, hogy Magyarország megítélése napról napra változik. “Azok, akik még egy hónapja habzó szájjal bíráltak bennünket, most arról beszélnek, hogy Magyarország intézkedései helyesek, és Magyarország az egyetlen ország, amelyik betartja a rá vonatkozó schengeni és a dublini egyezményeket” – mondta.

Az előzményeket itt tudják követni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik