Közélet

Bezártuk a határt, bezárkózik Orbán kormánya is

A harmadik Orbán-kormány a Magyar Közlöny hétfő késő este megjelent határozata szerint megváltoztatta a saját ügyrendjét, töröltek egy 2010-es szabályt.

Jogszabály megalkotására irányuló előterjesztések előkészítésénél a jogalkotásról, valamint az elektronikus információszabadságról szóló törvény előírásaira kell figyelemmel lenni. Az ilyen előterjesztéseket egyeztetni kell az ügyben érdekelt országos önkormányzati, társadalmi és érdek-képviseleti szervekkel, valamint országos köztestületekkel.

Azt a mondatot pedig, hogy a kormány elé kerülő „előterjesztésnek tartalmaznia kell a társadalmi és érdek-képviseleti szervezetekkel, szakmai testületekkel az előterjesztéssel kapcsolatban folytatott egyeztetések összefoglalóját”, azzal egészítették ki, hogy ez csak a „törvény által előírt” egyeztetésekre fog vonatkozni.

Ez, hogy csak törvény által előírt esetekben kell egyeztetni a jogszabály-tervezeteket az érintettekkel, illetve ennek eredményéről kell a kabinetet tájékoztatni, jelentős szűkítés az eddigiekhez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik