Közélet

Az államtitkár védelmébe vette a röszkei rendőröket

Soltész Miklós szerint "hazugak és hamisak azok az állítások, amelyek szerint a magyar rendőrség munkatársai nem tisztességgel, becsülettel és felkészülten végzik a munkájukat".

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a röszkei gyűjtőpontokon tett látogatást.

Száz százalékos ellátás

Utána elmondta, hogy Hatalmas szakértelemmel, hihetetlen erőfeszítéssel és óriási türelemmel dolgoznak. A Magyarországra érkező menedékkérők, népvándorlók ellátása száz százalékos. Ahogy regisztrálták őket, az iszlám szokásoknak megfelelő és a legyengült ember számára is fogyasztható élelmet és vizet kapnak. Aki pedig orvosi segítségre szorul, azonnal megkapja azt – tette hozzá az államtitkár. Az botrányos ételosztással kapcsolatban az államtitkár konkrétan nem nyilatkozott, illetve az MTI beszámolójából ez nem derült ki.

Mindemellett a politikus szerint nagyszerű a kapcsolat a karitatív szervezetekkel, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász munkatársai napi 24 órás szolgálatban segítik a rendőrség munkáját.

Sokszor éri őket atrocitás

A rendőrség feladata “a szigor és a rend fenntartása”, a karitatív szervezetek viszont “egy másik arcot is meg tudnak mutatni, amire legalább olyan nagy szükség van, mint a kemény és határozott fellépésre” – fogalmazott.

Nincs könnyű dolguk – mutatott rá az államtitkár -, hiszen sokszor őket is atrocitások érik, amit lelkileg és fizikailag is nehéz elviselni.

Soltész Miklós kitért arra is, hogy június-júliushoz képest nagyobb arányban érkeznek családok, a gyermekek és a nők támogatásában pedig kiemelt szerep jut a segélyszervezeteknek, amelyeknek sokszor kicsi gyermekeket, anyákat kell megnyugtatniuk.

Nagyon jó gyakorlat az is, hogy a rendőrség nemcsak férfiakat vezényelt Röszkére, hanem nőket is, akik képesek oldani a félelmet a gyermekekben és nőkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik