Közélet

500 fős csapatokban kísérik át a menedékkérőket Ausztriába

Folyamatosan gyalogolnak át az ausztriai Miklóshalmára (Nickelsdorf) pénteken a bevándorlók Hegyeshalomnál.

Szőke László, Hegyeshalom független polgármestere elmondta, hogy a Budapestről és Győrből vonattal érkező menedékkérőket a rendőrök mintegy félezres csoportokban kísérik át gyalog a vasútállomásról a határhoz. Becslése szerint délutánig csaknem ötezer ember hagyta el így Magyarországot.

Füves Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére közölte: nincs torlódás az M1-es autópályán a határnál, ugyanakkor a rendőrök továbbra is a 165-ös kilométernél az M15-ös gyorsforgalmi útra terelik a forgalmat, miután Ausztria csütörtök délelőtt biztonsági okokra hivatkozva lezárta a sztrádát mindkét irányból.

Azóta a korlátozást Magyarország felé feloldották. Közben továbbra is folyamatosan érkeznek a bevándorlókkal teli buszok a vámosszabadi befogadóállomásra az MTI információi szerint.

A buszokról leszálló menekültek egy része gyalog vagy taxival indul a győri vasútállomásra, hogy onnan vonattal Hegyeshalomba, majd gyalog mintegy húsz perc alatt Ausztriába jussanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik