Közélet

Simicskó István: katonapolitikus, harcművész, magyar vállalkozó

Simicskó István az új honvédelmi miniszter. A felkérésről először így nyilatkozott tegnap az InfoRádiónak :

Váratlanul ért a felkérés, ami nagyon megtisztelő. Dolgoztam már korábban ezen a területen, a hadtudományi értekezésemet is a válsághelyzet kezeléséből írtam, talán ilyen szempontok alapján merülhettem fel.

Tartalék katonapolitikus

Simicskó első nyilatkozata meglehetősen szerényre sikerült, hiszen, bár legutóbb sportért felelős államtitkárként dolgozott az emberminisztériumban, régi motorosnak számít a Fideszben a hadügyek, nemzetbiztonság területén. Eredetileg KDNP-s színekben kezdte, 1997-ben lépett be a Fideszbe. Azóta többször vezette bizottsági elnökként ezeket a területeket az Országgyűlésben, lényegében ő Orbán Viktor tartalék katonapolitikusa.

Simicskó nevéhez fűződik a nemzetőrség gondolatának bedobása 2001-ben, majd 2003-ban is, amiből végül nem lett semmi, mert a honvédelmi tárca szakmailag nem támogatta az önálló fegyveres erő ötletét. Pályaíve alapján nagy ambíciók feszítik, mindig is honvédelmi miniszter szerett volna lenni. Sokáig ő volt az esélyes a pozícióra 2010-ben, de aztán Orbán váratlanul Hende Csabát kérte fel. Ekkor ment el a sport irányába, Hende lemondásával viszont ismét megnyílt az út számára.

Simicskónak ma délelőtt volt a bizottsági meghallgatása. Itt azt mondta, a honvédségnek közre kell működnie az „illegális bevándorlással összefüggő rendőri intézkedésekben”. Szerencsére elődjéhez, Hende Csabához hasonlóan, ő is elutasította, hogy a katonák éles fegyvert használhassanak. Szerinte “arányosságra és mértékletességre van szükség”, „ez a témával összefüggő jogszabálytervezetben is tetten érhető”. Az új hadügyminiszter szerint 3-4000 katona segíthet majd a határvédelmi feladatokban, és meg fogja vizsgálni a tartalékosok bevonásának lehetőségét is. A bizottság hat igen, két nem szavazattal támogatta a kinevezését.

Tiszalökről a Rózsadombra

A politikus Wikipédia-oldala már tegnap, a kinevezés napján frissült, szemben egyéni képviselői oldalával. Előbbiből megtudhatjuk, hogy az új magyar honvédelmi miniszter „magyar vállalkozó, jogász, országgyűlési képviselő, harcművész”. Vegyük ezeket végig.

Simicskó Tiszalökön született, de Csepelen nőtt fel. Most Újbuda országgyűlési képviselője, a Rózsadombon lakik családjával. Felesége óvónő, három gyermekük van: Hunor, Eszter, Zsille Orsolya. Simicskó 2012-től a Hungarikum Bizottság tagja is, melyet kiemelt feladataként kezel. Ebben Lezsák Sándorral együtt küzd a magyar gasztronómiai értékek, mint például az Erős Pista védelméért.

Az új honvédelmi miniszter szabadidejében is az erős sportokat kedveli. A karatés évek után 19 éve kungfuzik – a WingTsun harcművészeti szakág 4. fokozattal rendelkező mestere. Simicskó egyébként főiskolai docens is, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen vezetéselméletet oktat. Szeret tanítani, utóbbiért végezte el a hadtudományi doktori iskolát 2009-ben.

Fotó: Kummer János
Fotó: Kummer János

Biztonságtechnikai vállalkozó

Mint utánanéztünk, a politikus családi cége a biztonságtechnikával foglalkozó Dom-Zett Kft., amely 1989 óta működik. Tavaly 53 milliós árbevétel mellett 2,2 millió forint nyereséget könyveltek el. Négy főt foglalkoztatnak az Opten céginformációs rendszere szerint, de az alapító Simicskó már 2009 óta nem tulajdonos. Egyik üzlettársa Deák Péter, akinek másik cége többek között a Nagytétényi úton üzemeltet benzinkutat.

Simicskó, az ingatlanmogul

Korábban egy siófoki lakóparkban öt lakást vásárolt a Simicskó család, csak azt nem tudni, miből futotta rá. Az Átlátszó derítette ki, hogy Simicskó Istvánnak, az Emmi sportért felelős államtitkárának és 70 év feletti szüleinek összesen 5 lakása van ugyanabban az elegáns, néhány éve épült lakóparkban a siófoki Aranyparton.

A szülők négy lakásának együttes értéke nagyjából 142,5 millió forint lehet. Ehhez jön még a Simicskó szülők állandó lakcímeként megadott II. kerületi lakás, valamint az általuk 2006-ban vásárolt 808 nm-es, és 2014-ben vásárolt 519 nm-es pilisszentiváni ingatlan – mindkét telken egy-egy családi házzal.

Simicskó az ultimate fideszes érvet dobta be, amikor szembesítették azzal, hogy miből telt ennyi ingatlanra. Azt válaszolta, hogy édesapja – aki nem közszereplő – 57 éven át sikeres kereskedő volt. Szerinte a politikai szerepvállalásának semmilyen köze nincs szülei anyagi helyzetéhez, valamint ingatlanszerzéseihez. Simicskó azt is mondta, hogy gyermekei sem rendelkeznek ingatlantulajdonnal.

Problémás vagyonnyilatkozatok

A KDNP alelnökéről tavaly nyáron derült ki, hogy évekig összevissza töltötte ki a vagyonnyilatkozatait. Hol a lakásméretek, hol az ingatlanok megvásárlásának dátumai, hol az ingatlanok száma nem stimmelt. Legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint Simicskónak egy siófoki lakása maradt, II. kerületi ingatlanát eladta, és annak árát magyar államkötvénybe fektette. E mellett húsz milliós megtakarítása is van takarékbetétben. Valamint egy 2009-ben vásárolt, 1,6-os Fordot is bevallott saját autóként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik