Közélet

ENSZ-tisztviselő: október vége előtt nem csökken a menekültáradat

Vincent Cochetel, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) európai elnökségének igazgatója keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szerinte a magyar hatóságok a nehéz körülmények ellenére jó munkát végeznek. A tisztviselő kiemelte: azt kérik a magyar hatóságoktól, tegyék könnyebbé a regisztrációs eljárást és engedjék a humanitárius szervezeteknek, hogy segítsenek a határ közeli gyűjtőpontokon lévőknek, illetve javítsák a menedékkérők fogadásának körülményeit.

Azt is szeretnék, ha a nemrégiben elfogadott új jogszabályokat az uniós és a nemzetközi joggal összhangban hajtanák végre, különben káosz alakulhat ki. Továbbá azt kérik, hogy tegyenek különbséget azok között, akiknek nemzetközi védelemre van szükségük, és azok között, akiknek nincs – magyarázta. Vincent Cochetel hangsúlyozta: felelősségvállalásra, kiszámíthatóságra, szolidaritásra és bizalomra van szükség, mert egyetlen ország sem küzdhet meg ezzel a helyzettel egyedül.

Kifejtette: jelenleg mintegy 30 ezer ember van Görögországban, és naponta 3 ezren indulnak el Macedónia, Szerbia és Magyarország felé. Október vége előtt várhatóan nem változik a helyzet, akkor majd nehezebbé válik az átkelés az Égei-tengeren, és emiatt átmenetileg csökkenhet az ide érkezők száma, de márciusban valószínűleg ismét növekszik – közölte.

Emlékeztetett: a szíriai helyzet miatt 4 millió szíriai van a környező országokban, ehhez képest Magyarországra idén eddig 150 ezren érkeztek. Ez ugyan nagy nyomást jelent Magyarországnak és a többi országnak, amelyeket a menekültek útjukon érintenek, de a helyzet kezelhető – jelentette ki.

Az UNHCR tisztviselője elmondta: nagyrészt menekültekről van szó, 85 százalékuk szíriai, afgán vagy iraki. Ugyan vannak köztük olyanok, akik csak szíriainak mondják magukat, és vannak gazdasági bevándorlók is, de a nagy részük akkor is menekült, és Európának felelős választ kell adnia erre a helyzetre – vélekedett.

Vincent Cochetel köszönetet mondott a magyaroknak, akik segítik az úton lévő menekülteket, valamint a hatóságoknak, amelyek meglátása szerint a nehéz körülmények ellenére jó munkát végeznek. A magyar rendőrség összességben jól látja el feladatát – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik