Közélet

Lezsák Sándor: a kunok a magyar nemzet alkotórészévé váltak

Az Országgyűlés alelnöke történelmi visszatekintőjében felidézte, hogy IV. Béla először 1239-ben hívta be a kunokat, akik Kötöny király vezetésével mintegy 40 ezren jöttek be az országba. Az első betelepítésük azonban sikertelen volt, mert a magyar nagyurak megölték a kunok királyát, ezért a kunok pusztítva kivonultak az országból. A kunok második betelepítése már sikerrel járt, amit bizonyít az is, hogy a Kun családnév benne van az első száz leggyakoribb családnévben, több mint nyolcezer Kun nevezetű család él a Trianon utáni Magyarország területén – fejtette ki.

Kovács Imre, Kunszállás polgármestere elmondta: 2009-ben, a kunok betelepítésének 770. évfordulóján létrehozták a Kun Összefogás Konzorciumot, amelyhez az önkormányzatok mellett múzeumok és egyéb intézmények is csatlakoztak.

Ez a konzorcium három évente, szeptemberben szervezi meg a világtalálkozót, amelynek a rendezvényei a kiskun és nagykun településeken párhuzamosan zajlanak – ismertette a polgármester. Hozzátette, hogy a program, szerint ebben az évben a Kiskunság adja a nyitórendezvényt, amely a jövő héten Kunszentmiklóson lesz, a záró rendezvény pedig a hónap végén Kunhegyesen lesz.

Ebben az évben 18 kiskun és nagykun önkormányzat csatlakozott a programsorozathoz, amelynek keretében folyamatosan zajlanak a kulturális, hagyományőrző és gasztronómiai rendezvények – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik