Közélet

Tizenhét év után lecsukták a domaszéki taxisgyilkost

A bíróság részleteket közölt a brutális bűncselekményről.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Járásbíróság pénteken a domaszéki taxisgyilkost. Erre tizenhét évet kellett várni, a férfi ugyanis csak nemrégiben keveredett gyanúba, és az országot is elhagyta. Ahogy arról beszámoltunk, a férfit kedden hozták haza Németországból. Az ottani rendőrök még április végén kapták el őt.

A gyilkos a gyanú szerint 1998 szeptemberében végzett egy taxisofőrrel Domaszéken. Az elhagyatott kocsira a Bonyhádhoz közeli Határ-patak partján találtak rá vadászok. A bordó színű Daewoo Nexia utasterében dulakodás nyomai, vérnyomok látszódtak, ezért értesítették a rendőrséget. A nyilvántartások szerint az autó akkor egy 39 éves szegedi taxisé volt, aki előző este 8 órakor indult dolgozni. Kollégái nem sokkal éjfél előtt még látták a kocsijában az újszegedi droszton. A helyszínen talált nyomok alapján a rendőrség emberölés miatt indított eljárást. A holttest csak október 9-én került elő, Domaszék határában bukkantak rá, vagyis 151 kilométerre onnan, ahol autóját megtalálták.

domaszéki taxisgyilkosság (Array)

A Szegedi Törvényszék pénteken további részleteket közölt a brutális bűncselekményről. Eszerint a férfi Domaszék határában arra kérte áldozatát, hogy kanyarodjon le a földútra és álljon meg a kukoricásnál. Ő eközben hátul ült. Ezután előkapott egy kalapácsot, és többször fejbe verte a sofőrt. Miután holttestét behúzta a növények közé, átkutatta a kocsit, elvette az értékeit és pénzét. Végül beült a volán mögé és meg sem állt Bonyhádig, ahol letette az autót majd eltűnt.

Az ügy sokáig megoldatlan volt, a nyomozók 16 és fél évvel a gyilkosság után szereztek olyan információkat, amelyek alapján a bíróság elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik