Közélet

Menekültek: Cameron a szíriai kisfiú képe miatt hátrálhat meg

Bár a miniszterelnök eleinte visszautasította, hogy menekültpolitika kérdésében változtasson, a közéleti nyomás hatására azonban pénteken mégis bejelentheti, hogy kész az ország több menedékkérőt fogadni.

Bár még kevés konkrétum ismert Cameron terveiről, a brit miniszterelnök korábban már „ezrekről” beszélt, akiket Nagy-Britannia befogadhat. Az újabb menekültekkel a jelenlegi európai migrációs nyomás azonban közvetlenül várhatóan nem enyhül, mert az Egyesült Királyság nem a már a kontinensen lévő menekülteket engedné be, hanem az ENSZ Szíriával határos táboraiból.

A megrendítő fotó felpörgette az eseményeket

A kormányfőn fokozódik a nyomás, hogy tegyen valamilyen lépést az egyre erősödő menekültválság megoldása irányában, így valószínűleg a Spanyolországban teszi meg a bejelentését, miután tárgyalt az ország vezetőivel. David Cameron ugyanis a spanyol és a portugál miniszterelnökkel tárgyal az EU reformjáról, amit jelenleg erőteljesen beárnyékol a menekültválság.

A brit döntéskényszert a BBC News szerint egyébként az a kép is megsürgette, amely két nappal ezelőtt jelent meg, és azt ábrázolja, ahogyan egy török katona megtalálja a tengerparton megfulladt hároméves szíriai kisfiú holttestét.

Cameron kijelentette, hogy „mélyen megindította” a fénykép, de úgy véli, hogy több ember befogadása egyszerűen nem megoldás. Az álláspontja azonban úgy tűnik, hogy több közéleti személy petíciója nyomán is megváltozhatott.

Cameron nyomás alatt

Csütörtök estig ugyanis csaknem 250 ezren írták alá az a petíciót, amely azt követeli, hogy a brit parlament tartson vitanapot a menekültválságról és a szíriai menekültek befogadásáról. A brit törvények alapján már 100 ezer aláírás elegendő ahhoz, hogy a londoni alsóház napirendre vegye a petícióban megfogalmazott követelést.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök az edinburghi parlamentben csütörtökön kijelentette: “nagyon dühösen” szemléli a brit kormány hozzáállását a menekültválsághoz, főleg azt, hogy David Cameron “egyszerűen átsétál az utca másik oldalára”, amikor a válsággal szembesül.

Felszólította Cameront, hogy azonnal változtassa meg a menekültválsággal kapcsolatos politikáját. A skót miniszterelnök közölte: Skócia a maga részéről készen áll arra, hogy menedéket kínáljon a segítségére szoruló menekülteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik