Közélet

Kiadták a figyelmeztetést: szombaton nyakunkba szakad az ég

Magyarország hat megyéjére adtak ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést felhőszakadás miatt. Szombattól megjön az igazi lehűlés.

Szombatra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, mert intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzéséből.

Viharos lökések is lehetnek

Pénteken eleinte erősen felhős és napos területek és időszakok egyaránt lesznek, elszórtan zápor, zivatar is előfordul, majd késő délutántól nyugat, délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, estétől egyre többfelé eshet. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 31 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb idő. Késő estére többnyire 17 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Országszerte várható eső, zápor, főként délen és keleten zivatarok is kialakulhatnak. Jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, elsősorban a Dunántúlon délutántól meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között várható, de északnyugaton, nyugaton kissé hűvösebb, a Tiszántúlon melegebb is lehet.

Az igazi ősz

Vasárnap felszakadozik, csökken a felhőzet, és ezt követően napos idő várható gomolyfelhőkkel. Kezdetben elszórtan, délután már csak helyenként valószínű záporeső. Az északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, helyenként – elsősorban északon – zápor előfordulhat. Az északnyugati szél gyakran megélénkül, az ország északi felén meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik