Közélet

Balla-gyilkosság: belőve tehetett vallomást a gyanúsított

A férfi évekkel korábban kétszer is bevallotta a fideszes képviselőnő meggyilkolását, most arra hivatkozik, hogy drogosan tett beismerő vallomást – írja a Blikk.

A 35 éves D. Lajost az első alkalommal egy betörési balhé miatt vitték be a rendőrségre, és állítása szerint kábítószer hatása alatt állt. Ezen a kihallgatáson mondta el, hogy ő végzett Balla Irmával. Részletes vallomást tett, s megnevezte az addig ismeretlen gyilkos eszközt, egy pajszert is. Ezt és a következő vallomását is videóra rögzítették a rendőrök.

A kihallgatását pár napra rá megismételték. Akkor D. Lajos már nem állhatott drog hatása alatt, mégis megismételte, hogy ő ölt. Ám a férfi most, hogy gyanúsított lett, erre az esetre is talált kifogást. Azt állítja, nyugtatót kapott, azért vállalta magára ismét a bűncselekményt. A Blikk úgy tudja ezeket a kamerafelvételeket elemzi most szakértő, hogy D. Lajosról megállapítsa, be volt-e állva, és ha igen, mennyire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik